Magyarország

2013.05.09. 12:58

Visszaküldött törvények – LMP: Áder alkotmányos hivatásához méltóan viselkedett

Budapest, 2013. május 9., csütörtök (MTI) – Az LMP véleménye szerint Áder János köztársasági elnök az alkotmányos hivatásához méltóan viselkedett, amikor visszaküldte a parlamentnek a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító törvényeket.

Budapest, 2013. május 9., csütörtök (MTI) – Az LMP véleménye szerint Áder János köztársasági elnök az alkotmányos hivatásához méltóan viselkedett, amikor visszaküldte a parlamentnek a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító törvényeket.

Schiffer András csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a köztársasági elnök döntését egy "puha vétónak" tartják, mert Áder János akár az Alkotmánybírósághoz is utalhatta volna a törvényeket. Egyúttal viszont tartják magukat ahhoz a gyakorlathoz, amelyik szerint egy párt nem szólítgat fel köztársasági elnököt arra, hogy mit tegyen - mondta.

Az LMP társelnöke az államfő átiratára hivatkozva arról beszélt, hogy a közérdekű adatközlést újraszabályozó törvény alkotmányossági szempontból is aggályos, ráadásul mindkét jogszabály komoly jogbiztonsági problémákat vet fel.

A független képviselő elmondta: az LMP arra készül, hogy 2014-ben valamennyi közvagyonnal kapcsolatos szerződést és pályázati dokumentációt nyilvánossá teszi.

Áder János a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító, közelmúltban elfogadott jogszabályokkal nem ért egyet.

Álláspontja szerint az információs önrendelkezési jogról szóló törvény módosítása a közérdekű adatok megismerése tekintetében jogalkalmazási nehézséget okozhat. A másik jogszabályban pedig szerinte olyan rendezetlen kérdések maradtak, amelyek az agrárkamara működésképtelenségéhez vezethetnek.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!