Magyarország

2013.05.07. 18:07

Zsidó Világkongresszus - Görögországban börtönnel fogják büntetni a faji gyűlöletkeltést

Budapest, 2013. május 7., kedd (MTI) - Görögországban a parlament a közeljövőben törvényt fog elfogadni, amelynek értelmében 3 hónaptól 6 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy 20 ezer eurós pénzbüntetéssel sújthatják a faji, vallási, etnikai vagy homofób indíttatású gyűlöletkeltést, beleértve a holokauszt tagadását és a náci karlendítést is - jelentette be David Saltiel, a görögországi zsidó közösség vezetője kedden a Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti közgyűlésén.

Budapest, 2013. május 7., kedd (MTI) - Görögországban a parlament a közeljövőben törvényt fog elfogadni, amelynek értelmében 3 hónaptól 6 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy 20 ezer eurós pénzbüntetéssel sújthatják a faji, vallási, etnikai vagy homofób indíttatású gyűlöletkeltést, beleértve a holokauszt tagadását és a náci karlendítést is - jelentette be David Saltiel, a görögországi zsidó közösség vezetője kedden a Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti közgyűlésén.

Saltiel elmondta, hogy a törvénytervezetet a következő napokban fogja benyújtani a görög parlamentnek az igazságügyi miniszter helyettese.

A WJC közleménye szerint a görögországi intézkedés annak az eredménye, hogy a szervezet áprilisban erőfeszítéseket tett Thesszalonikiben, és közbenjárt az ügyben a görög tisztviselőknél, miután az országban az utóbbi időben erősödött az antiszemitizmus, és nőtt a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt népszerűsége. Az Arany Hajnal a harmadik legerősebb politikai erő a görög parlamentben.

A tervezett jogszabály nem ad mentességet a parlament tagjainak, így akár az Arany Hajnal képviselőire is ki lehet majd szabni büntetést, ha megsértik a törvényt. A görög kormány által javasolt jogszabály arról is rendelkezik, hogy ha egy parlamenti párt elnöke bizonyítottan megsértené a törvényt, akkor attól a párttól meg kell vonni a közpénzekből származó állami támogatást - közölte David Saltiel.

A görögországi zsidó közösség vezetője hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet nem jött volna létre Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus elnökének, illetve Mose Kantornak, az Európai Zsidó Kongresszus vezetőjének gyors fellépése nélkül. "A görögországi zsidó közösséggel együtt fontos szerepet játszottak abban, hogy a hatóságok tudomására hozzuk az érzéseinket. Ez nemcsak a zsidóság számára volt jó, hanem jót tett a demokráciának is" - mondta Saltiel, akit hétfőn a WJC egyik alelnökévé választott a közgyűlés.

A Zsidó Világkongresszus arra reagálva tartotta idei közgyűlését Budapesten, hogy az utóbbi időben "egyre aggasztóbb méreteket öltött az antiszemitizmus Európa-szerte, különösen Magyarországon" - állt a szervezet közleményében.

A WJC-közgyűlés vasárnap esti megnyitóján mondott beszédében Orbán Viktor kormányfő zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, amelyet elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezett. Hangsúlyozta, hogy a magyar alkotmány valódi védelmet, biztonságot, emberi és közösségi méltóságot ad a velünk élő zsidóságnak és minden más kisebbségnek. Kiemelte azt is, hogy nem fogják eltűrni, hogy Magyarországon bárkit is származása vagy vallása miatt megsértsenek emberi méltóságában. A magyar kormány válasza az erősödő európai és magyarországi antiszemitizmusra "a jó keresztények példájának és hagyományának felidézése és felerősítése" - mondta Orbán Viktor.

Ronald S. Lauder, a WJC elnöke a megnyitón arra kérte Orbán Viktort, legyen kezdeményező, és tegyen határozott lépéseket a "sötét erőkkel" szemben az intolerancia elleni küzdelemben. "Itt az ideje az erős irányításnak és a még erősebb intézkedéseknek" - hangsúlyozta Lauder.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!