Magyarország

2013.06.20. 12:58

Csökkent a regisztrált álláskeresők száma májusban

Budapest, 2013. június 20., csütörtök (MTI) - A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat május végén mintegy 515 ezer álláskeresőt tartott nyilván, ami áprilishoz képest 6,7 százalékos, 2012 májusához képest pedig 3,6 százalékos csökkenést jelent.

Budapest, 2013. június 20., csütörtök (MTI) - A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat május végén mintegy 515 ezer álláskeresőt tartott nyilván, ami áprilishoz képest 6,7 százalékos, 2012 májusához képest pedig 3,6 százalékos csökkenést jelent.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatok szerint a legtöbb álláskereső továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében van; e két megye a teljes állomány 21 százalékát adta.

Májusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 11,6 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 7,8 százalék.

A nyilvántartásban csaknem 60 ezer pályakezdő szerepelt, az összes álláskereső 11,6 százaléka. Az állástalan pályakezdők száma áprilishoz képest több mint 9 százalékkal csökkent, tavaly májushoz képest azonban jelentősen, 15,7 százalékkal emelkedett.

Az álláskeresők csaknem harmada több mint egy éve szerepelt a nyilvántartásban, májusban 168 400 tartós álláskereső volt Magyarországon. Az előző hónaphoz képest 2,8 százalékkal csökkent, az előző év azonos időszakához képest azonban több mint 24 százalékkal nőtt a számuk.

Májusban a foglalkoztatók összesen 36 300 új üres álláshelyet jelentettek be, amely az előző hónaphoz képest mérséklődött, míg az előző év azonos hónapjához viszonyítva emelkedett. A legtöbb új munkaerőigény Budapestről és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett.

Összességében 2013. májusban 82 600 ezer álláshely állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 41 ezer maradt betöltetlen.

Az újonnan bejelentett munkaerőigények 62,2 százaléka támogatott álláshely volt.

Az év ötödik hónapjában 22 600 új támogatott álláshelyet jelentettek be a munkaadók, ez az előző hónaphoz képest 36,6 százalékos csökkenést, az előző év azonos időszakához képest 14,7 százalékos növekedést jelentett. A májusban bejelentett 13 700 nem támogatott munkaerőigény az előző hónaphoz és az egy évvel korábbihoz viszonyítva is növekedést mutatott: áprilishoz képest jelentősen, 14,1 százalékkal, tavaly májushoz képest pedig több mint 9 százalékkal nőtt.

Májusban 16 cég 1309 munkavállalót érintően jelentett be csoportos létszámleépítést. Az érintett létszám az előző hónaphoz képest 800, míg 2012 májusához képest 300 fővel nőtt.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!