Magyarország

2014.11.02. 13:52

X-faktor: Nem ez volt Little G kedvenc estéje

Az egész előadást áthatotta a megemlékezés, hiszen olyan sztároktól adtak elő dalokat, akik már nincsenek köztünk. Ezt Little G esetében még megfejelték azzal, hogy két mentoráltja közül kellett választania.

Az egész előadást áthatotta a megemlékezés, hiszen olyan sztároktól adtak elő dalokat, akik már nincsenek köztünk. Ezt Little G esetében még megfejelték azzal, hogy két mentoráltja közül kellett választania.

Mindig óriási dráma, amikor egy mentor két tanítványa párbajozik, ez az elem eddig egyetlen évadból sem maradt ki. Az elő előtt még forgattak egy rövid, poénosnak szánt kisfilmet Istenes Bencével, ami inkább kínos lett. Bence rájött, hogy nem ő a sikítozó tinik álma (van ilyen).

Az estét Nagy Richárd előadása nyitotta, az AC/DC Bon Scott emlékére írt dalt adta elő. Bár átdolgozta a dalt, a zsűri úgy ítélte meg, hogy ez a stílus nagyon távol áll tőle. Alföldi Róbert azonban megvédte őt, szerinte igen is átjött a mondanivaló. Horányi Juli szintén egy átdolgozott produkciót mutatott be, ő Republic dalt választott. Most fordult a kocka, a többi mentor dicsért, Alföldi pedig kritizált. Andelic Jonathan szárnyakat kapott a múlt heti párbaj után, még Szikora Robi is elismerően nyilatkozott, pedig a múlt héten még vissza akarta küldeni a gyülekezetbe. Jakab-Péter Izabella megosztotta a mentorokat, Alföldi Robinak és Tóth Gabinak nem igazán tetszett az előadása, míg a másik kettőnek igen. Benji végre megmozdult a színpadon, ami Tóth Gabinak nagyon tetszett. A Tha Shudras a tőlük megszokott egyedi stílust hozták hibátlanul, Szikora Robi kötözködött egy kicsit. Ugyanígy tett Borbély Richárd előadása után, úgy látszik ma nem volt meg benne a vidám életérzést sugárzó Csikidam. Kállai-Kiss Zsófi vokalistákkal együtt adott elő egy Michael Jackson számot, most Tóth Gabi vette fel a kritikus kalapot, Little G védekezésre kényszerült. A Spoon Máté Pétertől választott, amit Tóth Gabi alig bírt ki könnyek nélkül. Szabó Richárd produkcióját - már mondanunk sem kell - Szikora Robi támadta, idézzük: "ipari mennyiségű hamis hangok" voltak benne.

Következett egy kis fellélegzés, ByeAlex lépett a színpadra egy melankolikus dallal. Little G számára elérkezett a műsor mélypontja, két mentoráltját küldték párbajozni, aminél nincs rosszabb kombináció. A 2014-es X-faktortól a zsűri döntése alapján most Kállai-Kiss Zsófi búcsúzott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!