Magyarország

2015.03.10. 14:31

EP-állásfoglalás: többet kell tenni a nemek egyenjogúságáért

Brüsszel, 2015. március 10., kedd (MTI) - Történt ugyan előrelépés a nemek közötti egyenlőség ügyében, de még mindig nem sikerült felszámolni a bérszakadékot, a női karrierek útjában álló akadályokat és a gazdasági függőséget - állapította meg az Európai Parlament (EP) által kedden Strasbourgban elfogadott állásfoglalás.

Az EP évente áttekinti a nők egyenjogúsítása terén elért eredményeket. Az idei állásfoglalást 441 szavazattal, 205 ellenében, 52 tartózkodás mellett fogadták el.

"A végeredmény nem túl rózsás: lassan változnak a dolgok, és ennek a nők jogai látják kárát. De az állásfoglalás elfogadása azt mutatja, hogy az Európai Parlament többsége támogatja a bérek egyenlőségét, az anyasági szabadsághoz és az abortuszhoz való jogot, és kiáll a nőket érő erőszak ellen" - mondta a szavazás után a tervezetet előkészítő belga szocialista EP-képviselő, Marc Tarabella.

Az áttekintésben a különösen problémás területek között kiemelték, hogy a fizetések és nyugdíjak, valamint a gazdasági és politikai döntéshozatalban való részvétel terén nagyok az eltérések a nők és a férfiak között, hogy a gazdasági válság aránytalanul nagy mértékben sújtja a nőket, valamint hogy még mindig hiányosságok mutatkoznak a bölcsődék és óvodák, illetve az anyasági és az apasági szabadság biztosításában. Hangsúlyozták a képviselők a szexuális és reproduktív egészséghez kapcsolódó jogok, ideértve a fogamzásgátláshoz és az abortuszhoz való jog fontosságát, illetve a nőkkel szembeni erőszak ellen fellépés szükségességét.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!