Magyarország

2016.01.05. 12:36

Bosnyák és román kábítószer-kereskedők ellen emeltek vádat

Budapest - Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat bosnyák és román állampolgárok ellen, akik egy autó pótkerekébe rejtve hoztak be Magyarországra öt kilogramm amfetamint 2014 nyarán - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Gyugyi Csilla elmondta, hogy a németországi Göttingenben, illetve a Budapesten élő bosnyák vádlottak 2014 júniusában eltervezték: Göttingenből 10 kilogramm amfetamint hoznak Budapestre, majd azt 80-90 ezer euróért eladják, a hasznon pedig megosztoznak.

Az első ötkilós szállítmány nem ért célba, mert a fuvarral megbízott emberek Linznél közúti ellenőrzés miatt félreálltak az autójukkal, majd a kocsit az abban lévő kábítószerrel együtt hátrahagyták Ausztriában. Az újabb öt kilogrammos csomagot egy hónap múlva már maga az egyik bosnyák vádlott hozta Magyarországra egy bérelt autóval, a kábítószert a csomagtartóban lévő pótkerékben rejtette el - tette hozzá a szóvivő.

A vádirat szerint a férfi nem szerette volna, hogy magányos utasként feltűnjön a hatóságoknak, és belefusson egy ellenőrzésbe, ezért román állampolgárságú vádlott-társa Németországban tartózkodó barátnőjét is magával hozta. Az M1-es autópálya budaörsi szakaszánál beszéltek meg találkozót Magyarországon élő bosnyák és román társaikkal, de mielőtt az megtörténhetett volna, Törökbálint térségében a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói megállították és elfogták őket. A pótkerékből előkerült a rongyokba rejtett drog, és egy fóliázógép is.

Az előzetes letartóztatásban lévő két bosnyák és egy román vádlott ellen fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a megyei főügyészség - mondta Gyugyi Csilla.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!