Magyarország

2016.08.04. 16:36

Volt rendőr ellen emelt vádat fegyveres rablások miatt az ügyészség

Budapest - Vádat emelt egy volt rendőr őrmester és civil társa ellen fegyveres rablás és más bűncselekmények miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Budapest - Vádat emelt egy volt rendőr őrmester és civil társa ellen fegyveres rablás és más bűncselekmények miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Üveges Andrea főügyészhelyettes közölte: az ügy elsőrendű vádlottja az elkövetés idején a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik kerületi rendőrkapitányságán járőrként szolgálatot teljesítő rendőr őrmester volt.

A vádirat szerint a rendőr 2015 áprilisában a szolgálatával összefüggésben ismerkedett meg későbbi tettestársával, az ő feladata volt a férfi lakhelyelhagyási tilalmának ellenőrzése. Ennek során baráti kapcsolatba kerültek, majd rövidesen elhatározták, hogy együtt fegyveres rablást követnek el.

Az ügyészség szerint a két férfi 2015 áprilisa és júniusa között három helyszínen hat ember sérelmére követett el fegyveres és részben csoportos rablást, valamint más bűncselekményeket. Mindegyik alkalommal rendőri eljárást színleltek, amelynek során a sértettekre gáz-riasztópisztolyt fogtak, majd miután megkötözték őket, készpénzt és különböző értékeket tulajdonítottak el.

A volt rendőr házi őrizetben, társa előzetes letartóztatásban van, velük szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban - közölte a főügyészhelyettes.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!