Magyarország

2016.09.04. 10:53

Széchenyi-emlékév - Az NKE rendhagyó előadásokkal is készül

Budapest - Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából programsorozatot szervez a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), és a szeptembertől folytatódó Ludovika Szabadegyetem előadásai is az egykori miniszter tevékenységéhez és szellemi hagyatékához kapcsolódnak majd.

Budapest - Széchenyi István születésének 225. évfordulója alkalmából programsorozatot szervez a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), és a szeptembertől folytatódó Ludovika Szabadegyetem előadásai is az egykori miniszter tevékenységéhez és szellemi hagyatékához kapcsolódnak majd.

Horváth Attila, az NKE Állam-és Jogtörténeti Intézetének vezetője az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: Széchenyi István életműve "hungarikummá" vált, munkássága olyan nagyszabású, amelyet mindenképpen meg kell ismertetni az emberekkel. A közszolgálati egyetem azért is vállalta ezt a feladatot, mivel - mint fogalmazott - "Széchenyi volt az első nagybetűs közszolga, aki a köz érdekében tevékenykedett, teljesen önzetlenül, csak a haza érdekét figyelembe véve".

Horváth Attila szerint: "úgy gondolta, minél nagyobb a vagyon, annál nagyobb a kötelesség". Széchenyi "társadalmi közmegbízatásként" a saját maga által létrehozott "stáb" segítségével kiépítette a modern Magyarországot, a teljes infrastruktúrát. Széchenyi István irodalmi művei mellett számos fontos jogszabályt is jegyzett, de az ő munkásságának eredménye a Lánchíd, a magyarországi vasútépítés, a gőzhajózás, a Tisza szabályozása és a Duna kotrása is - fejtette ki az intézetvezető.

Horváth Attila azt mondta: a félév során a Ludovika Szabadegyetem előadásain igyekeznek a lehető legszélesebb körben bemutatni Széchenyi tevékenységét, de ezen felül is - a Széchenyi Alapítvánnyal, a Széchenyi Körrel, és a Széchenyi Társasággal együttműködve - számos színes programmal készül még az NKE a Széchenyi-emlékév keretében.

Az NKE intézetvezetője kitért arra is, hogy az NKE-n újra kiadták Széchenyi Hitel című művét is, de közérthetőbb nyelvezettel, a XIX. századi magyarról a XXI. századi magyarra "lefordítva". Ezeket többek között az előadásokon is meg lehet majd vásárolni - tette hozzá Horváth Attila.

Az NKE MTI-hez korábban eljuttatott közleményében kiemelte: az idei tanévben rendhagyó módon folytatódik a Ludovika Szabadegyetem: minden rendezvény Széchenyi Istvánhoz kapcsolódik majd. A 13 előadásból álló sorozatban szó lesz a többi között Széchenyi írói és katonai tevékenységéről, valamint a reformkori vízszabályozásról is. Téma lesz a hitel és a hitelesség kérdése, a közszolgálati ethosz és a büntetőjogi reformmozgalom, valamint a lovászat, a lósport is. Mindemellett Széchenyi István levelezéséről is hallhatnak az érdeklődők.

A nyitóelőadás szeptember 6-án kedden lesz, amelyen Buday Miklós, a Széchenyi Társaság elnökségi tagja, a Széchenyi Alapítvány elnöke beszél majd Széchenyi István írott emlékművéről. A december közepéig tartó programsorozaton az egyetem oktatóin és kutatóin kívül, neves előadók is ellátogatnak a Ludovikára, köztük Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) volt, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal jelenlegi elnöke, aki Széchenyi innovációs tevékenységéről fog szólni.

Az előadásokat - ahogy korábban - az idei szemeszterben is az NKE Ludovika főépületében, kedd esténként 18 órától tartják. Az előadásokat - melyeket az egyetemi hallgatók számára választható tárgyként hirdetnek meg - az idei szemeszterben is minden érdeklődő számára nyilvánosak lesznek. Mindemellett a szabadegyetem ismeretanyagából tanulmánykötet is készül. A programokról és az eseményen való részvételről bővebb információk találhatók az egyetem honlapján.

Széchenyi István politikus, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere, a "legnagyobb magyar" 1791. szeptember 21-én született Bécsben. Az Országgyűlés tavasszal határozatban fejezte ki tiszteletét Széchenyi Istvánnal szemben, a "legnagyobb magyar" születetésének 225. évfordulója alkalmából. A Széchenyi emlékévéről szóló határozatban a képviselők azt is szorgalmazták, hogy minden "anyaországi és Kárpát-medencei magyar közösség" emlékezzen meg a "legnagyobb magyarról".

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!