Magyarország

2017.03.25. 11:37

Hét bank 30 százalékkal növeli a bankkártya-elfogadóhelyek számát

Budapest - Csaknem 30 százalékkal növeli hét bank a bankkártya-terminálok számát a kormány modern elektronikus fizetési módok elterjedését célzó programjának segítségével - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton az MTI-vel.

Budapest - Csaknem 30 százalékkal növeli hét bank a bankkártya-terminálok számát a kormány modern elektronikus fizetési módok elterjedését célzó programjának segítségével - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton az MTI-vel.

A szolgáltatók nyílt felhívás keretében nyújthattak be támogatási igényt. Terminálonként 80 ezer forint, összesen 2,4 milliárd forint eszközbeszerzési támogatásban részesültek, amelyből 30 200 darab új bankkártya-elfogadóhely létesül.

Cserébe a szolgáltatók vállalták, hogy a támogatásnak megfelelő összegben kedvezményt nyújtanak a terminált igénylő kereskedőknek. Ennek megfelelően a telepített terminálok használatáért a kártyás forgalom legfeljebb egy százalékának megfelelő díjat számíthatnak fel. Az NGM emlékeztetett, hogy a kisebb forgalmú vállalkozások díjterhelése gyakran 3-5 százalék között volt.

Korábban nem volt ritka, hogy az elektronikus fizetési rendszerhez csatlakozáskor 20-30 ezer forintos egyszeri telepítési díjat számoltak fel, de a programban telepített termináloknál ez megszűnik, kizárólag a forgalom legfeljebb egy százalékát kitevő jutalékot kell fizetni - hangsúlyozta közleményében a szaktárca.

Közölték továbbá, hogy a programnak nemzetgazdasági szintű előnyei is vannak, a fizetési infrastruktúra modernizálása növeli a hazai gazdaság versenyképességét, mivel az elektronikus fizetés térnyerése mérsékli a készpénzhasználattal kapcsolatban felmerülő költségeket.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!