Magyarország

2017.10.25. 13:42

Kúria: nyilvánosak a tao-pénzek

Budapest - Nyilvánosak a tao-pénzek, az erre vonatkozó adatokat ki kell adni - mondta ki a Kúria szerdán abban a perben, amelyet a Transparency International indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium ellen.

Budapest - Nyilvánosak a tao-pénzek, az erre vonatkozó adatokat ki kell adni - mondta ki a Kúria szerdán abban a perben, amelyet a Transparency International indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium ellen.

A civilszervezet a cégek társasági adójából az állam által sportcélra átengedett - úgynevezett tao - pénzekkel kapcsolatos 2011 és 2016 közötti adatok kiadását kérte a két minisztériumtól. A civilszervezet szerint a tao-rendszer 2011-es létrehozása óta eltelt időben több mint 360 milliárd forint ment el ilyen támogatásokra.

Korábban az elsőfokú bíróság nem jogerősen elutasította a keresetet, a másodfokú bíróság azonban javarészt helyt adott annak, és jogerősen kötelezte a tárcákat a kért adatok nagy részének kiadására.

Az elsőfokú bíróság elutasító döntésében részben adótitokra hivatkozott, részben pedig arra, hogy a kért adatok nem közérdekűek, az átlátható költségvetési gazdálkodáshoz nem szükséges az egyes gazdálkodó szervezetekre lebontva kiadni az adatokat.

A másodfokú bíróság jogerős ítéletében ugyanakkor azzal érvelt, hogy az adótitok nem abszolút korlátja a közérdekű adatok kiadásának, a közpénzek felhasználásának minden formája nyilvános, és ezzel annak is számolnia kell, aki tao-pénzek formájában nyújt támogatást.

Erősebb a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog, mint az adótitok - mondta ki a másodfokú bíróság.

A másodfokú bíróság a keresetnek javarészt helyt adva csupán annyiban utasította el azt, hogy nem kötelezte az adatkezelőket a tao-pénzekkel kapcsolatos egyes céges adatok - így például az adózó székhelyének, adószámának, számlaszámának - kiadására.

Az alperes minisztériumok a jogerős ítélet ellen a Kúriához fordultak felülvizsgálati kérelemmel.

A szerdai tárgyaláson ismertetett kérelmekben az alperesek a jogerős ítélet megsemmisítését, a kereset elutasítását és az elsőfokú ítélet jogerőre emelését kérték. Hivatkoztak többi között arra, hogy nem közérdekűek azok az adatok, amelyeknek a kiadását kéri a felperes, adótitkot sértene a kereset teljesítése, és a bíróság nem mérlegelhet a tekintetben, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságát, vagy az adótitok védelmét részesíti-e előnyben.

A felperes ugyanakkor azt kérte a Kúriától, hogy ne csupán 2016-ig, hanem a kereset teljesítéséig terjedő későbbi időszakra is adják ki a kért adatokat.

A Kúria a felülvizsgálati kérelmeket elutasította és a jogerős ítéletet helyben hagyta.

A Kúria szóbeli indoklása szerint az alaptörvény és több alkotmánybírósági határozat is kimondta: a közpénzek felhasználásának átláthatóságához kiemelkedő közérdek fűződik.

Közérdekű és ekként nyilvános minden adat, amely az állam által a költségvetés terhére nyújtott kedvezményre vonatkozik. A bíróságok pedig mérlegelhetik és gyakran mérlegelik is az egyes ügyekben, hogy az egymással versengő jogok közül melyiknek adnak elsőbbséget. Így történt ez ebben az ügyben is, amikor a bíróságok kimondták, hogy a közérdekű adatok nyilvánossága előbbre való, mint az adótitok védelme. Az adótitok nem lehet abszolút akadálya a közérdekű adatok nyilvánosságának - fejtette ki a Kúria.

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország vezetője a Kúria döntésének kihirdetését követően újságírók előtt nagy győzelemnek minősítette a civilszervezet számára a történteket. Mint mondta, ezzel a tao-rendszer első fél évtizedének leglényegesebb adatai nyilvánosságra kerülhetnek.

Fény derülhet arra, hogy milyen kirívó aránytalanságok vannak ebben a rendszerben. Egyes számítások szerint míg az átlagos sportegyesületek néhány millió forintot kapnak, addig egyes csapatoknak, például a Felcsútnak, vagy a Mezőkövesdnek ezerszer ennyi, milliárdos összegek jutnak. Az adatok megismerésével korrupciós jelenségek válhatnak láthatóvá, például, hogy van-e összefüggés a között, hogy egy cég jelentős tao-támogatásokat nyújt és hogy jól szerepel a közbeszerzéseken - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Ligeti Miklós elmondta, hogy az írásba foglalt ítélet kézhezvételét követő két héten belül ki kell adniuk az alpereseknek a kért adatokat, amire még idén sor kerülhet.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!