Magyarország

2018.04.09. 01:08

Választás 2018 - Szél: nem a programunkon kell változtatni, hanem azon, ahogy közvetítjük

Budapest - - A kormányváltás nem sikerült, ez azonban nem jelenti azt, hogy feladjuk a küzdelmet - mondta hétfő, kora hajnali sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, aki szerint pártjának nem a programján kell változtatnia, hanem azon, ahogyan közvetítik azt a választók felé.

Budapest - - A kormányváltás nem sikerült, ez azonban nem jelenti azt, hogy feladjuk a küzdelmet - mondta hétfő, kora hajnali sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, aki szerint pártjának nem a programján kell változtatnia, hanem azon, ahogyan közvetítik azt a választók felé.

"Hiába értünk el jobb eredményt, mint négy éve" - fogalmazott, hozzátéve: most kétszer olyan keményen kell küzdeni Magyarországért, mint eddig.

A párt azonnal belekezd a küzdelem új szintjének és minőségének megvalósításába - mondta. Hangsúlyozta: programjuk stabil, nyertes jövőt jelentene az országnak, ezért nincs okuk azon változtatni.

"Nagy a baj az országban" - értékelt -, ezért mindenkit arra kért, ne adja fel azt a küzdelmet, amit elkezdtek, bármit is mutatnak most az eredmények. Hangsúlyozta: senki nem vitathatja el az LMP-től, hogy Magyarországot nagyon szeretik.

"Egy dolgot tudunk tenni: még nagyobb megértéssel viseltetünk egymás iránt, a szekértáborokat felszámoljuk" - közölte. Hozzátette: a hasonlóan gondolkodó emberek megtalálják egymást, és van, hogy változást visznek végbe.

Hadházy Ákos társelnök a tájékoztatón bejelentette lemondását a társelnöki posztról, mert szerinte a választást nem a kormányoldal nyerte meg, hanem az ellenzék veszítette el, amiért az ellenzék vezetői felelősséggel tartoznak. Ugyanakkor azt üzente a fideszeseknek: abban ne legyenek biztosak, hogy megszabadultak tőle.

Szerinte a választás eredménye súlyos gazdasági és politikai következményeket hoz, amelyek egy része még nem belátható. Úgy ítélte meg: a kormánypárti szavazókat megtévesztették, és kijelentette azt is: nem tud gratulálni a választás győztesének, mert a verseny nem volt tisztességes, és hibának nevezte, hogy ilyen feltételek mellett egyáltalán elindultak.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!