Magyarország

2018.11.11. 10:34

Siket és nagyothalló gyerekeknek gyűjtenek idén a Ficsak adventi vásárán

Budapest - Siket és nagyothalló gyerekeknek gyűjtenek idén a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) december 1-jei adventi vásárán - közölte a klub alapítója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Budapest - Siket és nagyothalló gyerekeknek gyűjtenek idén a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) december 1-jei adventi vásárán - közölte a klub alapítója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Király Nóra azt mondta, a befolyó összeggel a Jel Alapítványt támogatják, a szervezet pedig a "jelnyelvi játszótér" programjára fordítja majd a pénzt, amelynek lényege, hogy integrált fejlesztésen keresztül elterjesszék a jelnyelvet a siket és nagyothalló, valamint az ép hallású gyerekek körében.

Az adventi vásárhoz eddig 35-40 családszervezet csatlakozott, akik házi készítésű termékeket árulnak majd. A vásár célja az adománygyűjtésen túl a népszerűsítés és a figyelemfelhívás - tudatta a klub alapítója.

Kiemelte, a kormány 2010 óta sokat tett a fogyatékossággal élő emberekért, ezért sok helyen elérhető a jeltolmács.

Az adventi vásárt december 1-jén a Millenáris B épületében tartják. Az egésznapos eseményen koncertek és táncbemutatók is lesznek - tájékoztatott a részletekről Király Nóra.

A Ficsak harmadik éve rendezi meg jótékonysági adventi vásárát. Két évvel ezelőtt a daganatos és leukémiás gyerekek, tavaly a koraszülöttek támogatására fordították a rendezvény bevételét.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!