Magyarország

2019.03.10. 11:21

Hét ember halt meg egy balesetben a 81-es úton Mezőörsnél

Győr - Hét ember életét vesztette egy balesetben a 81-es úton Mezőörs közelében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t.

Győr - Hét ember életét vesztette egy balesetben a 81-es úton Mezőörs közelében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t.

Ruskné Takács Anita elmondta, hogy két autó ütközött össze, majd mindkettő kigyulladt. A baleset helyszínére a győri, a kisbéri és a pannonhalmi tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat.

Tóth Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az közölte, hogy az autók frontálisan ütköztek. Az egyik autóban három felnőtt és két gyermek, a másik autóban két felnőtt utazott.

Az utat a rendőrség lezárta, a forgalmat mindkét irányból a környező utakra terelik.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta, hogy a segélyhívás fogadásakor két mentőhelikoptert is elindítottak az esetkocsik mellett. Először a kisbéri és a pannonhalmi esetkocsi ért a baleset helyszínére, azonban a mentők beavatkozására már nem volt mód, mert menthető sérültet nem találtak. A mentőhelikoptereket ezért visszafordították.

A 81-es út Mezőörsnél, egy baleset közelében, ahol hét ember életét vesztette 2019. március 10-én. | Fotó: MTI/Krizsán Csaba

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!