Nagyvilág

2010.10.11. 12:45

Az UMDSZ tiltakozik a magyar külügy újabb bojkottja ellen

<p>Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség által az ukrajnai tudósítónkhoz eljuttatott levelében határozottan tiltakozik a magyar külügyi tárca újabb intézkedése ellen, amelyben az utóbbi megtiltja az UMDSZ-nek az egyszerűsített vízumkiadáshoz szükséges Támogatói nyilatkozatok kiadását.</p>

Az említett nyilatkozatok révén a Demokrata Szövetség garanciát vállal a Magyar Igazolványokkal rendelkező vízumigénylők anyagi feltételeinek biztosítására a magyarországi tartózkodás idején. Az alábbiakban közöljük a nyilatkozat teljes szövegét:

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökségének nyilatkozata

  Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség huszonötezres tagsága óriási megdöbbenéssel és felháborodással fogadta, hogy egy újabb, minden alapot nélkülöző, a szervezetet lejárató sajtóhír jelent meg, amely szerint a magyar külügyminisztérium felfüggesztette a schengeni vízum igényléséhez szükséges garancialevelek kiadási jogát az UMDSZ esetében. A sajtóhír megdöbbentő, mert egy ilyen negatív megkülönböztetés a kárpátaljai magyarság közel felét érintené. De megdöbbentő azért is, mert egyrészt, a folyamatosan hangoztatott vádak minden alapot nélkülöznek, másrészt, ebben az ügyben a magyar kormány részéről semmilyen megkeresés nem érkezett országos szervezetünk címére.

A mostani sajtóhír szervesen illeszkedik abba a kampányba, amelynek legfőbb célja az UMDSZ teljes erkölcsi ellehetetlenítése főleg most, az ukrajnai helyhatósági választások idején, ami mögött a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének a magyar kormányt zsaroló, hisztérikus kirohanásai állnak. Példaként hozható fel a Szülőföld Alap tavaszi döntése, amikor teljesen ignorálták az UMDSZ pályázatait, bizonyíték rá az is, hogy egy jótékonysági szervezettől elvették, s egy politikai szervezet, a KMKSZ kezére játszották át a magyar–magyar kapcsolattartási támogatás intézését. De példa erre egy másik korábbi sajtóhír is, amely szerint, úgymond, megvonták a magyarigazolványokhoz szükséges adatgyűjtés jogát az UMDSZ-től, miközben ez mind a mai napig nem következett be. Ugyancsak része a lejárató kampánynak, hogy magyar kormányhivatalnok Kárpátalján feketelistát készít az UMDSZ tagjairól és szimpatizánsairól.

Az UMDSZ vezetése teljes mértékben egyetért Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, miszerint nem lehet A és B típusú magyar. Sajnálattal kell azonban leszögeznünk, hogy az UMDSZ ellen folytatott, annak megsemmisítését célul tűző hadjárat szögesen ellentmond ennek az elvnek: úgy tűnik, hogy az anyaországnak „édes” és „mostoha” gyermekei vannak a határon túli magyarok körében, s ennek kinyilvánításával érdemben hozzájárul a külhoni magyar közösségek, esetünkben az egyre inkább fogyó kárpátaljai magyarság megosztásához.

Az UMDSZ tiltakozása jeléül jogi síkon kíván elégtételt venni a lejárató cikkekkel kapcsolatban. Emellett október 13-ára, a szövetség választási kampánynyitójával párhuzamosan, tömegdemonstrációt hirdet. Amennyiben pedig folytatódik az UMDSZ elleni lejárató kampány, abban az esetben további tiltakozó megmozdulásokat helyezünk kilátásba a külképviseletek előtt, illetve a határátkelőkön.

 Beregszász,

2010. október 9.”

– Palkó István, Ukrajna/Kárpátalja –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!