Nagyvilág

2010.10.28. 15:25

Demonstrációk Franciaországban

<p>Több százezer ember vonult utcára csütörtökön Franciaországban a Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök nevével fémjelzett nyugdíjreform ellen tiltakozva. A tüntetők száma azonban jóval kevesebb, mint a korábbi hetek demonstrációin.</p>

A francia szakszervezetek legalább 270 tüntetést tartanak az egész országban. A legnagyobb demonstráció egy órakor kezdődött Párizsban, amelyen a kormányadatok szerint nagyjából kétszázezren jelentek meg. A legutóbbi, október 19-ei tüntetésen ez a szám majdnem félmillió volt.

A szakszervezetek egyelőre nem tudtak adatot mondani a résztvevők számáról, de elismerték, hogy jóval kevesebben tüntetnek, mint az előző demonstrációkon. Az előző tüntetések alatt a kormány és a szakszervezetek egymásnak ellentmondó adatokat közöltek a résztvevők számáról. A múlthét keddi tüntetésen a két oldal által megadott adatok alapján 1,1 millió, vagy 3,5 millió ember vett részt.

A francia törvényhozás szerdán fogadta el a nyugdíjreformról szóló törvényt, amely hatvanról 62-re emeli a nyugdíjkorhatárt. A törvény már csak Nicolas Sarkozy aláírására vár. A demonstrálók azt szeretnék elérni, hogy az államfő ne lássa el kézjegyével a törvényt, és ennek elérésére november hatodikán újabb tüntetéseket tartanak. Sarkozy munkatársai azonban kijelentették, hogy az elnök nagyjából november 15-én alá fogja írni a törvényt.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!