Nagyvilág

2010.11.21. 08:40

Vitatott elődje védelmére kel a pápa

<p>A második világháború idején tevékenykedő katolikus egyházfő, XII. Pius több zsidót mentett meg, mint bárki más - állítja a XVI. Benedek egy jövő hét kedden megjelenő interjúkötetben. A pápa szerint elődje nem beszélhetett erről, nyílt tiltakozása csak nehezítette volna ugyanis a zsidók sorsát.</p>

Az AFP francia hírügynökség által megszerzett példány szerint a könyvben XVI. Benedek megjegyzi, hogy a későbbi XII. Pius, 1938-ban - még bíborosként - levelet intézett a világ püspökeihez, amelyben arra kérte őket, járjanak közbe azért, hogy a Németországot elhagyni kívánó zsidók vízumhoz jussanak.

XII. Pius 1939 és 1958 között volt pápa. A náci németek 1943 októberében több mint ezer embert vittek el a római gettóból, közülük csak néhány élte túl a Holokausztot, amelyben 6 millió zsidót végeztek ki. Zsidó szervezetek az akkori pápa szemére vetik, hogy nem tett meg mindent az üldözöttekért.

"Adódik a kérdés, hogy miért nem tiltakozott erélyesebben? Úgy hiszem, számolt azokkal a következményekkel, amelyekkel ez járt volna" - vélekedik XVI. Benedek. "Nagyon sokat szenvedett, tudta, hogy fel kell emelnie a szavát, de a helyzet ezt nem tette lehetővé számára" - állítja a német pápa, hozzátéve, hogy elődje "Mindent megtett, hogy megmentse az embereket".

Nem először védik meg XII.Piust

A katolikus egyház nem először veszi védelmébe XII.Piust. Titkos vatikáni dokumentumok alapján már többször érveltek azzal, hogy a világháború idején titokban egyházi intézményekben rejtegetett zsidókat, és erről azért hallgatott, nehogy nehezítse az üldözöttek sorsát. XVI. Benedek egyébként tavaly decemberben közelebb juttatta a szentséghez elődjét, amikor a venerabilis - azaz tiszteletreméltó - címmel ruházta fel. Több zsidó szervezett tiltakozott ez ellen.

A jövő kedden megjelenő interjúkötetben a pápa más az egyházzal kapcsolatos vitatott témákról is szól. A szombaton kiszivárgott részletek szerint azt is mondja, hogy "bizonyos esetekben" elfogadható a gumióvszer használata. Ezt eddig erőteljesen ellenezte a katolikus egyház.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!