Nagyvilág

2010.12.02. 16:13

A német államfő egy neonáci család gyerekének tiszteletbeli keresztapja lenne

<p>Egyre hevesebb bírálatok érik a német államfőt, miután Christian Wulff elfogadta egy kelet-németországi család felkérését, hogy legyen hetedik gyerekük tiszteletbeli keresztapja - közölte csütörtökön a német média. Németországban ez hagyomány a nagycsaládosok körében.</p>

A német média csütörtöki közlése szerint az államfői hivatal nem talált semmi kivetnivalót a Müller-család kérésében, ezért válaszában azt közölte a Lalendorfban élő Petra és Marc Müllerrel, hogy az elnök "örömmel elfogadta a tiszteletbeli keresztapaságot, és mellékelnek az értesítéshez egy díszoklevelet valamint egy 500 eurós csekket"

A német média azt közölte, hogy a jelek szerint az államfői hivatal eddig nem tudott Müllerék szélsőjobboldali szimpátiájáról, sőt arról, hogy a férfi munkatársa egy magát eugenikai intézetnek nevező csoportnak, amely "árja gyerekeket akar létrehozni", a felesége pedig a"Nemzeti Nők Köre" nevű neonáci szervezetben tevékenykedik. A Müller-házaspár aktívan részt vesz egyéb szélsőjobboldali csoportokban is.

Mindent megtesznek a ceremónia ellen

Reinhard Knaack, Lalendorf polgármestere, aki baloldali Die Linke (Balpárt) nevű tömörülés tagja, megtagadta, hogy átadja az államfői hivatal oklevelét, és a polgármesterhez csatlakozott pártállástól függetlenül a városháza összes politikusa, akik közölték: mindent megtesznek a tervezett ceremónia ellen. Ennek jegyében az oklevelet és az 500 eurós csekket visszaküldték az államfői hivatalnak.

Norbert Nieszery, a szociáldemokraták helyi vezetője tiltakozó levelet küldött Christian Wulff államfőnek."Müllerék politikai célja, hogy eltűnjön a törvényes rendre épülő demokrácia, ezért nem kaphatnak semmiféle tisztelet a szövetségi elnöktől" - írta a SPD politikusa. A kormányzó jobboldali kereszténydemokraták, a CDU helyi vezetője, Wilfried Baldermann ugyancsak tiltakozását jelentette, amikor közölte, hogy" a neonáciknak gesztust tenni hatalmas hiba akkor, amikor veszélyt jelentenek már az iskolákban is".

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!