Nagyvilág

2010.12.15. 13:51

Berlusconi szerint szervezett huligánok büntette volt a keddi zavargás

<p>Az olasz kormányfő szerdán felháborodva ítélte el a keddi római tömegtüntetést, amely súlyos zavargásokba torkollott. Silvio Berlusconi azt mondta, hogy "ami történt, az nem a szabad véleménynyilvánítás kifejezése volt, hanem szervezett huligánok támadása."</p>

A kormányfő kedden a parlament mindkét házában megnyerte a bizalmi szavazást. A Szenátusban maga a kormány kérte a voksolást, amiből gond nélkül került ki győztesen. A Képviselőházban azonban ellenzéki kezdeményezésre kezdődött a bizalmi voksolás, amit végül három szavazattal nyert meg Berlusconi.

Már a szavazás idején hatalmas tömeg verődött össze a parlamentnél. A tüntetők, akik főleg a felsőoktatási reform ellen tiltakozó fiatal egyetemisták, abban bíztak, hogy a miniszterelnök bukását ünnepelhetik. Amikor híre ment Berlusconi győzelmének, a megmozdulás erőszakba csapott át a belvárosban.

A tüntetők több csoportja autókat és kukákat gyújtott fel, többen kövekkel, festék - és füstbombákkal dobálták meg a törvényhozás épületét. A rendfenntartókkal folytatott összecsapásokban több mint 100 tiltakozó és rendőr sérült. Egyes hírek szerint a sebesültek között vétlen járókelők is vannak.

Könnygázt és botot használtak

Az AFP rendőrségi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy több tüntető vasrudakkal támadt rendőrökre, akiket összevertek. Válaszul a rohamrendőrök nekiestek a tüntetőknek, majd könnygázzal és botozással meghátrálásra kényszerítették őket. A francia hírügynökség közlése szerint az egyik sajtófotós lefényképezett egy földre esett rendőrt fegyverrel a kezében. A rendőr később azt állította, hogy nem használta a fegyvert, amit visszatett a pisztolytáskába, és azért szorongatta a kezében, mert attól félt, hogy a tüntetők ellopják tőle.

A Pincio-dombot és a Spanyol lépcsőt sűrű füst borította be a felgyújtott autók és kukák miatt. A rendőrség szerint a tüntetők a tűzoltókat sem engedték a helyszínre, hogy eloltsák a tüzet. A római hatóságok szerint több mint 30 éve nem voltak ennyire súlyos zavargások a városban, mint ezúttal.

Silvio Berlusconi éles szavakkal ítélte el a történteket. Mint mondta, a keddi eseményeknek "semmi közük nem volt a szabadsághoz, sokkal inkább szervezett huligánbandák támadása volt". Gianni Alemanno, Róma polgármestere azt mondta, hogy "sokkolták" a történtek, amelyek az 1970-es évek második felének utcai erőszakhullámához hasonlítottak, és amelyekről ő "azt gondolta, hogy többé nem lesznek ilyenek Rómában."

Hasonlóan írt a Corriere della Sera nevű olasz napilap is. Az Il Messaggero nevű újság szerint "az erőszak abszurd megnyilvánulása vészharangként jelzi, hogy gyökeret eresztett a minden határt túllépő féktelen lázadás". A La Repubblica szerint a keddi események "az országot sújtó bajok következményei, mert nincs többé közös nyelve azoknak, akik kormányoznak és azokkal, akiket kormányoznak." Az erőszakot elítélte a baloldal is. A Demokratikus Párt vezetője, Pierluigi Bersani azt mondta, hogy "nincs mentség az erőszak világára".

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!