Nagyvilág

2011.02.12. 10:58

Elfogatóparancsot adtak ki Pervez Musarraf ellen a Bhutto-gyilkosság miatt

<p>Elfogatóparancsot adott ki egy terrorizmus-ellenes pakisztáni bíróság szombaton Pervez Musarraf korábbi miniszterelnök ellen az egykori kormányfő, Benazir Bhutto elleni merénylettel összefüggésben - közölte Csaudry Zulfiqar ügyész az AFP-vel. Mint mondta, február 19-én kell Musarrafnak megjelennie a bíróság előtt.</p>

Az ügyész szerint a merénylettel kapcsolatos eddigi vizsgálatok azt mutatták, hogy Musarrafnak felelőssége van az ügyben. "A jelentés szerint a széleskörű összeesküvésben Pervez Musarraf, két rendőr és több terrorista is részt vett" - fogalmazott az ügyész, ám további részletekre nem tért ki. Nem válaszolt arra a kérdésre sem, hogy mi történik, ha Musarraf nem jelenik meg a kitűzött bírósági meghallgatásán. A volt kormányfő elnöki mandátumának lejárta, azaz 2008 óta Londonban él, és a feltevések szerint nem is fog visszatérni Pakisztánba.

Benazír Bhutto miniszterelnököt 2007. december 27-én lőtték le egy választási kampánygyűlésen Rawalpindiben. A korábban kétszer is a kormányfői tisztséget betöltő politikusnő két hónappal korábban tért haza száműzetéséből, hogy részt vegyen az elnökválasztáson. Özvegye, Asif Ali Zardari végül győzelemre vezette 2008 februárjában a politikusnő pártját, a Pakisztáni Néppártot, és azóta is betölti az államfői tisztséget.

Bhutto haláláért az akkor még elnök Musarraf a pakisztáni tálibvezért, Baitullah Mehsudot tette felelőssé, ő azonban visszautasította a vádat. Tavaly decemberben pedig két rendőri vezetőt tartóztattak le az üggyel összefüggésben. Saud Azizt és Kurram Sahzadot, a rawalpindi rendőrség vezetőit azért vették őrizetbe, mert nem biztosítottak megfelelő védelmet a kampánygyűlésen a politikusnőnek.

- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!