Nagyvilág

2011.04.23. 07:10

Őrizetbe vették a koránégető amerikai papot

<p>Afganisztán - Rövid időre őrizetbe vették Terry Jones amerikai lelkipásztort, akinek néhány héttel ezelőtt elégette a Koránt és ezután véres tiltakozások kezdődtek Afganisztánban. Jones ezúttal egy amerikai mecset előtt akart tiltakozni, mert szerinte az iszlám erőszakra buzdít.</p>

Egy helyi bíróság döntése után letartóztatták Terry Jones lelkészt és segítőjét, Wayne Sappet a floridai Gainesville-ben. A páros azt tervezte, hogy a michigani Dearbornban lévő Amerikai Iszlám Központ épületénél fog tiltakozni, a bíróság szerint viszont ez az akció erőszakba torkollhatott volna.

Bírósági meghallgatásán a Koránt korábban már saját egyházának templomában nyilvánosan elégető Jones tiszteletes azt mondta, az iszlám szent könyve világszerte elősegíti a terrorista cselekményeket. A muzulmán vallás elleni tiltakozásához pedig szerinte az amerikai alkotmány alapján joga van.

A tiltakozás helyszínének kiszemelt Dearborn rendőrkapitánya, Ronald Haddad viszont kijelentette, helyi lakosoktól megfenyegették Jonest, a koránellenes tiltakozás engedélyezése pedig erőszakhoz vezethet a városban. Robert Moran ügyész azt mondta, a lelkész tüntetésének semmi köze az alkotmányhoz, viszont veszélyezteti a közösség biztonságát és békéjét.

A bíró végül az ügyésznek adott igazat, a két lekészt pedig jelképes egy-egy dollár óvadék ellenében engedte volna szabadon. A papok ennek befizetését azonnal elutasították, ezért mindkettejüket őrizetbe vették. A börtönben egy óra múlva Jones és Sapp is meggondolta magát és befizette az összesen két dollárt.

A két férfi márciusban egy a templomukban tartott "tárgyaláson" halálra ítélte és elégette a Koránt. Néhány nappal később erőszakos tüntetések kezdődtek Afganisztánban, ezek egyikén, az északi Mazar-i-Sarifban hét ENSZ-alkalmazottat öltek meg. Több mint húszan haltak meg a zavargások során.

- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!