Nagyvilág

2011.06.02. 19:05

Járvány - A hatóságok tehetetlenek Németországban- Újabb áldozat

<p>Berlin (MTI) - Szinte óráról-órára növekszik Németországban a hasmenéses járvány által fertőzött személyek száma. A fertőzés csütörtök délutánig 17 halálos áldozatot követelt.</p>

A járvány kapcsán a Robert Koch országos járványügyi intézet mostanáig mintegy 2500 fertőzött, illetve gyanús személyt regisztrált. A 17 áldozat közül tizenöt nő.    Továbbra is nagy aggodalomra ad okot, hogy a betegek közül mintegy 500-an életveszélyes vagy válságos állapotban vannak. Az ő esetükben már fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), amely súlyos vérszegénységet, valamint veseelégtelenséget jelent. Közöttük gyermekek és terhes nők is vannak.

    Az észak-németországi kórházakban szinte emberfeletti munka folyik. Közben a járvány újabb és újabb arcát mutatja. Az északi Schleswig-Holstein tartományban az orvosok közölték: egyre több az olyan beteg, akinek nincs, vagy alig van hasmenése, ezzel szemben súlyos idegrendszeri problémákkal, a többi között emlékezet-, illetve beszédzavarral, görcsös vagy epilepsziás rohamokkal küszködik. Az orvosok szerint a betegek jelentős része apátiában szenved, mert nem értik, hogy mi történt, és nem tudják, hogy hat-e a terápia.

 

Sokáig nem tudták hogyan terjed a járvány

    Több mint két héttel a hasmenésjárvány kitörése után a hatóságok egy tapodtat sem jutottak előre annak kiderítésében, hogy mi terjeszti a fertőzést okozó, különleges EHEC-bélbaktériumot. A Robert Koch intézet szerint mindent elkövetnek a baktériumhordozó felkutatása érdekében. Elhangzottak viszont olyan kétkedő vélemények is, amelyek szerint az illetékesek képtelenek lesznek a fertőzés forrásának megtalálására.

    Miután a Spanyolországból importált uborkát kizárták a vélt "vétkesek" sorából, változatlanul az észak-németországi uborka, paradicsom és saláta áll a gyanú középpontjában. Erre vonatkozóan azonban a hatóságok semmilyen konkrét bizonyítékkal nem rendelkeznek. A németországi gazdák szövetsége tiltakozásának adott hangot az általa megalapozatlannak tartott riogatások miatt, és a kormánytól - valamint az Európai Uniótól - ismételten kártérítést követelt. A zöldségtermelők napi vesztesége 4 millió eurót tesz ki, a járvány után visszaesett fogyasztások miatt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!