Nagyvilág

2011.10.27. 09:33

Három évet kaptak a vereckei emlékmű felgyújtói

Ukrajna – A kárpátaljai bíróság három évig terjedő szabadságvesztést rótt ki a Vereckei-hágón álló magyar honfoglalási emlékmű megrongálóira – adta hírül a Szvoboda (Szabadság) ukrán nacionalista szervezet sajtószolgálata.

Ukrajna – A kárpátaljai bíróság három évig terjedő szabadságvesztést rótt ki a Vereckei-hágón álló magyar honfoglalási emlékmű megrongálóira – adta hírül a Szvoboda (Szabadság) ukrán nacionalista szervezet sajtószolgálata.Az ítélet szerint a szélsőséges ukrán párt három kárpátaljai aktivistája ez év február 19-én, a vereckei emlékjel felgyújtásával megvalósította a kulturális örökséghez tartozó objektum szándékos megrongálásának cselekményét, a három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bíróság súlyosbító körülményként ítélte meg a rongálás politikai jellegét, illetve azt, hogy tettük alkalmas volt a nemzetiségek közötti ellentétek szítására. Tekintettel a vádlottak büntetlen előéletére, a büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették.

A Szvoboda Országos Szervezet bejelentette, hogy nem ért egyet az ítélettel, amely szerintük politikai indíttatású és előítéletes. Meghozatala során nem vették figyelembe a védelem azon álláspontját, hogy a vereckei emlékmű jogállása máig tisztázatlan, mivel a tulajdonos Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nem tudta bemutatni a szükséges építési engedélyeket, hivatalosan nem került sor a felavatására, így a jogszabályok szerint nem számít sem törvényes vagyontárgynak, sem kulturális örökség tárgyának.

A Szvoboda Kárpátalja megyei szervezete ezért megfellebbezi az ítéletet, valamint feljelentést tesz az ügyészségnél és az Ukrán Biztonsági Szervezetnél (SZBU) a vereckei magyar honfoglalási emlékjel létesítését körüllengő törvénytelenségek feltárása érdekében – áll a nyilatkozatban.

- Palkó István -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!