Nagyvilág

2012.03.06. 13:25

Orosz elnökválasztás - Nemzetközi sajtó a tiltakozásokról és csalásokról

London, Berlin, Brüsszel, Párizs, Róma, Madrid, Peking, 2012. március 6., kedd (MTI) - A nemzetközi sajtó kedden is kiemelt helyen foglalkozott az orosz elnökválasztással, több vezető nyugati lap a tiltakozó megmozdulásokkal és a választási csalásokkal foglalkozott.

London, Berlin, Brüsszel, Párizs, Róma, Madrid, Peking, 2012. március 6., kedd (MTI) - A nemzetközi sajtó kedden is kiemelt helyen foglalkozott az orosz elnökválasztással, több vezető nyugati lap a tiltakozó megmozdulásokkal és a választási csalásokkal foglalkozott.

    A londoni The Times "csalódást keltőnek" nevezte az elnökválasztás után tartott ellenzéki tüntetés méretét. A tekintélyes konzervatív brit napilap szerint ha már most is mindössze húszezren voltak hajlandók megkérdőjelezni a választási eredményeket, a jövőben "még nehezebb lesz fenntartani a nyomást". A fatalizmus és a beletörődés is megteszi majd a magáét, csakúgy, mint a nagyvárosokon kívül élő oroszok vonakodása az elmúlt évtizedet jellemző stabilitás felforgatástól - jósolta a lap.

    A szintén konzervatív The Daily Telegraphban Malcolm Rifkind, a brit Konzervatív Párt veterán parlamenti képviselője, volt külügyminiszter Putyin várható külpolitikáját elemezve azt írta: a megválasztott orosz elnök fő problémája, hogy "kevés fantáziával megáldott orosz nacionalista". Ezek a tulajdonságok "kiválóan megfeleltek" annak a KGB-tisztnek, aki Putyin egykor volt, a nemzetközi kapcsolatokban azonban nem sokat érnek. Rifkind szerint Putyin a külpolitikát olyan "zéró összegű játszmának" tekinti, amelyben ha az Egyesült Államok valamit kívánatosnak tart, azt Oroszországnak elleneznie kell, ha azt akarja, hogy a világ komoly hatalomként tisztelje.

    A Die Welt című német konzervatív lap szerint nem volt tisztességes és szabad az oroszországi elnökválasztás. A tiltakozó mozgalomnak így "nagy lélegzetet kell venni", és hozzá kell látni "Oroszország újjáépítéséhez alulról", hiszen csak az utóbbi hónapok tüntetésein megmutatkozott polgári mentalitás terjedése révén vezethető ki Oroszország a zsákutcából.

    A Berliner Zeitung baloldali német lap azt emelte ki, hogy Dmitrij Medvegyev leköszönő elnök sokak számára az "emberarcú, (...) modern liberális" politika ígéretének megtestesítője volt, amikor átvette Oroszország irányítását, és ezt a reménységet idézi fel a Mihail Hodorkovszkij elleni ítélet törvényességi felülvizsgálatára vonatkozó elnöki utasítás is. Államfői munkássága alapján azonban inkább arra lehet számítani, hogy a bebörtönzött olajmilliárdos nem kerül szabad lábra, az elnöki utasításra előbb "ráütnek sok pecsétet", aztán pedig "eltűnik a süllyesztőben".

    A La La Libre Belgique című brüsszeli napilap vezércikke szerint a csalások és szabálytalanságok visszatérő, még a szovjet modellből örökölt problémát jelentenek Oroszországban. A rendszer csúcspontja Csecsenföld, ahol fegyverrel fenyegetve kényszerítik a lakosságot, hogy "hasznosan" szavazzon, de többé vagy kevésbé kifinomult módszerekkel máshol is jelen van a voksok befolyásolása, a korrupció, a szavazással kapcsolatos árukapcsolás. A lap felhívta a figyelmet: a választási csalások elkövetése a folyamatban lévő változások tagadását is jelenti.

    A mértékadó liberális Le Monde című francia napilap szerint a csalásokkal szennyezett decemberi parlamenti választások óta tartó példa nélküli tiltakozási hullám azt jelzi, hogy az ébredező új orosz középosztállyal a Kremlnek számolnia kell. Ez a városias és tájékozott réteg éppen Putyinnak köszönhetően emelkedett fel, de normális és modern országot szeretne, nem pedig egy olyan birodalmától megfosztott árva szövetséget, amelyet a korrupció és a szovjetizmus hamis értékeinek feltámasztási kísérlete hat át. Ez a tiltakozási mozgalom azonban nem eléggé szervezett és politikai hangja sincsen, ezért az első felháborodási hullám után kifulladhat - írta a francia lap.

    Az olasz újságok nem Vlagyimir Putyin győzelmét, hanem az azt követő tüntetéseket tartják a vasárnapi orosz elnökválasztás jelentős elemének. A megosztott Oroszország feszültséget és káoszt jósol - kommentálta a Corriere della Sera a Putyin választási győzelmét kísérő utcai tüntetéseket. A napilap szerint a tüntetőkkel teli terek azt bizonyítják, hogy Putyinnak nem sikerült teljesíteni azt az általa hirdetett dogmát, hogy vele "stabilitás van, nem fenyeget egyiptomi vagy ukrajnai színtér, nem tér vissza a kilencvenes évek káoszának borzalma".

    Az IlSole24Ore olasz gazdasági napilap azt mérlegelte, hogyan egyeztethetők össze az üzleti érdekek a Nyugat és Itália képviselte erkölcsi értékekkel. Az újság kiemelte, hogy Putyin a Nyugat számára mindig is jó partnernek számított, "Putyin Oroszországa nem Brezsnyevé". Az elnökválasztásokat követő tiltakozás azonban az arab tavaszt idézi, mely meglepte a Nyugatot és visszamenőleg megkérdőjelezte a Kadhafival kötött olasz megállapodásokat is.

    Az El País című baloldali liberális spanyol lap arról írt, hogy Oroszországban színre lépett egy civil társadalom, amely tiltakozik a választási csalások ellen. Nem zárható ki, hogy egy "orosz tavasz" előtt állunk abban az országban, amely képes volt meghaladni a kommunizmust, de demokratikus forradalmat még nem ált át. A Putyin által hangoztatott aggasztó nacionalista jelszavak ellenére Oroszország már soha nem lesz olyan szuperhatalom többé, mint amilyen a hidegháború idején volt" - állapította meg a spanyol újság.

    A kínai Global Times (GT) a Nyugatot és a nyugati médiát bíráló keddi szerkesztőségi cikkében arról írt, Oroszország és Kína növekvő külső nyomással néz szembe, kettejük együttműködése sok ország érdekeit sérti. A lap szerint Putyin győzelme pozitívan járul hozzá Kína északi határának stabilitásához, valamint "globális stratégiai környezetéhez". "Ahogy Kína vetélkedése intenzívebbé válik az Egyesült Államokkal, ez értékes eszközzé válik; Kína növekvő befolyása révén pedig támogatást nyújt Oroszországnak" - jósolta a Global Times.

-MTI-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!