Nagyvilág

2013.02.02. 13:36

Müncheni konferencia - Lavrov bírálja a Nyugat és a NATO válságkezelési politikáját

Berlin, 2013. február 2., szombat (MTI) - Élesen bírálta a NATO és általában a Nyugat válságkezelési politikáját Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a 49. müncheni biztonságpolitikai konferencián szombaton tartott előadásában.

Berlin, 2013. február 2., szombat (MTI) - Élesen bírálta a NATO és általában a Nyugat válságkezelési politikáját Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a 49. müncheni biztonságpolitikai konferencián szombaton tartott előadásában.Lavrov kétségbe vonta, hogy az Észak-atlanti Szövetség helyesen közelíti-e meg a jelenlegi legfontosabb problémákat, úgy mint az arab tavasz, Szíria, Mali vagy Irán problematikáját. Figyelmeztetett annak a veszélyére, hogy a szíriai ellenzék az idő múlásával éppen azok ellen az országok ellen fordíthatja a fegyvereket, amelyektől kapta ezeket.

Az orosz diplomácia vezetője szorgalmazta, hogy állapodjanak meg a demokratikus reformok összehangolt támogatását célzó közös és egyértelmű szabályokról, de úgy, hogy ne kényszerítsenek senkire szabályokat vagy külső, idegen modelleket.

Iránnal kapcsolatban hangsúlyozta: világossá kell tenni, hogy a nyugati törekvések célja nem a rendszerváltás kikényszerítése.

A szíriai válságról szólva kiemelte: Moszkva továbbra is támogatja Bassár el-Aszad elnök rendszerét. A vegyi fegyverek jó kezekben vannak, a szíriai kormány ellenőrzés alatt tartja azokat - jelentette ki, hozzátéve, hogy Oroszország figyelemmel követi a helyzet alakulását és úgy látja, nincs ok komoly aggodalomra. Veszélyhelyzet akkor alakulna ki, ha a felkelők szereznék meg a szíriai hadsereg vegyi fegyvereit. Szergej Lavrov óvott attól, hogy bárki is kívülről próbálja meg elmozdítani a szíriai elnököt. Moszkva a katonai beavatkozás gondolatát is elutasítja, és ellenzi az "önkényes, egyoldalú szankciókat" - szögezte le.

Lavrov felszólalása előtt Joe Biden amerikai alelnök vázolta a második Obama-kormányzat külpolitikai programját. Beszédében kiemelte: Washington kétoldalú megbeszélést is hajlandó folytatni az iráni atomprogramról, ha a teheráni vezetés komolyan gondolja, hogy tárgyalásos úton kívánja rendezni az ügyet. A szíriai válságról szólva hangsúlyozta, hogy Bassár el-Aszad már nem alkalmas a szíriai nép vezetésére, ezért távoznia kell.

Előző este a konferencia Szíriával foglalkozó fórumán Moáz el-Hatíb, az ellenzéki erőket összefogó Nemzeti Koalíció vezetője kifejtette: a válság politikai rendezésére törekednek, és ebben számítanak a nemzetközi közösség támogatására. Ugyanakkor kérdésre válaszolva azt is elmondta, a koalíció azzal a kéréssel fordulna Washingtonhoz, hogy zavarja meg elektronikai hadviselési módszerekkel a szíriai vadászgépek működését, amennyiben pedig ez nem vezet sikerre, semmisítse meg a szíriai légierő gépeit.

 

 

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!