Nagyvilág

2013.03.06. 15:24

Sarkozy a "Franciaország iránti kötelességtudatból" visszatérne a közéletbe

Párizs, 2013. március 6., szerda (MTI) - "Halálosan unja" a politikát, és nem akar többé politizálni Nicolas Sarkozy, de a jelenlegi "súlyos helyzetre" való tekintettel a "Franciaország iránt érzett kötelességtudatból" visszatérne a közéletbe.

Párizs, 2013. március 6., szerda (MTI) - "Halálosan unja" a politikát, és nem akar többé politizálni Nicolas Sarkozy, de a jelenlegi "súlyos helyzetre" való tekintettel a "Franciaország iránt érzett kötelességtudatból" visszatérne a közéletbe.

A volt francia államfő ezt a Valeurs Actuelles című jobboldali hetilapnak adott interjújában mondta, amely csütörtökön jelenik meg teljes terjedelmében. Tavalyi visszavonulása óta Sarkozy először válaszolt újságíró kérdéseire.

Sarkozy elmondta: semmi kedve ahhoz, hogy köze legyen a politika világához, amelyet "halálosan un". Hozzátette: "Sajnos eljön majd az a pillanat, amikor a kérdés nem úgy merül fel, hogy van-e kedvem hozzá, hanem úgy, hogy van-e választásom. És ez esetben, nem mondhatom majd tovább azt, hogy boldog vagyok, óvodába kísérem a lányomat, konferenciákat tartok mindenfelé a világban. Ebben az esetben tényleg muszáj lesz visszatérnem. Nem azért, mert kedvem van hozzá. Hanem kötelességtudatból. Kizárólag azért, mert Franciaországról van szó" - fogalmazott Sarkozy.

Arra a kérdésre, hogy revánsot akar-e venni tavalyi vereségéért, Sarkozy azt mondta: "Az nagyon rossz érzés lenne". Hozzátette: "És az milyen reváns lenne? Átvenni Franciaországot abban az állapotban, ahogy azt a szocialisták fogják hagyni? Hát most őszintén, hogy van-e kedvem visszatérni? Nincs".

Francois Hollande "mindent tönkretett, ami sikerült (a német kancellárral) Angela Merkellel felépíteni" - mondta a volt elnök utódáról. "Súlyos események felé haladunk. Társadalmi válság lesz. Aztán egy ritka erős pénzügyi válság következik, és mindez politikai zavarokat fog eredményezni" - vélte a jobboldali politikus.

Sarkozy a Maliban indított francia katonai beavatkozást is bírálta az interjúban. "Mit csinálunk ott? A puccsistákat támogatjuk és egy háromszor akkora területet akarunk ellenőrzésünk alá vonni, mint Franciaország, 4 ezer katonával? A szabály az, hogy soha nem megyünk egy olyan országba, amelynek nincs kormánya" - hívta fel a figyelmet a volt elnök.

Az előző, 2012 májusi elnökválasztáson vereséget szenvedett volt francia államfő teljesen visszavonult a politikától, nyilvánosan nem jelenik meg és soha nem nyilatkozik. Az 58 éves Sarkozy mindennapjait jelenleg feleségének, Carla Bruni énekesnőnek és közös lányuknak, Giuliának szenteli. Időnként azonban zárt ajtók mögött külföldön konferenciákat tart, és sajtóértesülések szerint rendszeresen találkozik párttársaival, az ellenzék vezető politikusaival, valamint külföldi vezetőkkel is.

- MTI-  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!