Nagyvilág

2013.03.19. 14:32

Új pápa - Olaszok és argentinok is ünnepelték a pápát

Vatikánváros, 2013. március 19., kedd (MTI) - Üdvrivalgás, taps, zászlólobogtatás és néma ima váltotta egymást a Szent Péter téren a Ferenc pápa szentbeszédét hallgató tömegben, amelynek egy része a mise után is a Vatikánban maradt.

Vatikánváros, 2013. március 19., kedd (MTI) - Üdvrivalgás, taps, zászlólobogtatás és néma ima váltotta egymást a Szent Péter téren a Ferenc pápa szentbeszédét hallgató tömegben, amelynek egy része a mise után is a Vatikánban maradt.

Többen a Szent Péter téri kivetítők előtt időztek még a szertartás vége után is. Azt nézték egyenesben, hogy Ferenc pápa a bazilikában a főoltárnál fogadta az állami delegációkat.

"Jól beszélt, szép beszédet mondott!" - mondta Ferenc pápa homíliájáról egy olasz tanárnő a hívőket kérdező tudósítóknak.

"Úgy beszélt, ahogyan egy pápának kell! A szegények felkarolását hangsúlyozta!" - tette hozzá egy nyugdíjas hölgy. Mások azt mondták, "olyan mintha a pápa közülünk került volna ki, életet ad az egyháznak!"

A tömegben a dél-amerikaiak ünnepeltek a leghangosabban. "Éljen Latin-Amerika! Éljen Ferenc!"- kiabálták. A pápa kedvenc labdarúgócsapata, a Buenos Aires-i San Lorenzo de Almagro zászlaját is lobogtatták. Argentinok a "világ végéről jöttem" feliratú pólót viselték Ferenc pápa megválasztása utáni első szavait idézve.

Az olaszok felismerték a pápai beszédben az elődök szavait: II. János Pál 1978-as (Ne féljetek!) és XXIII. János (jószándékú emberek) 1958-as beiktatási beszédeinek ismert mondatait.

A téren sok volt a ferences és a jezsuita pap, a tömegben voltak az olasz nagycsaládosok és az elvált apák egyesületének tagjai is. Egy ügyvédnő elmondta, kora reggel érkezett a Szent Péter térre és mise után ment dolgozni az irodájába. "Itt akartam lenni, mert Ferenc pápa engem a nagyon szeretett II. János Pálra emlékeztet!"- magyarázta.

A mise alatt argentinok csoportja olyan transzparenst is a magasba emelt, amelyen a Falkland-szigeteket "nyitott sebnek" nevezte. A politikai tartalmú feliratot az olasz rendőrség felszólítására összehajtották.

"Ferenc pápa csupa meglepetés. Gyalog ment be a térről a bazilikába, és itt állva üdvözölte a delegációkat. Folyamatosan mosolyog" - kommentálták az olasz és külföldi újságírók. Nem kerülte el a figyelmet, hogy a delegációk köszöntésekor a pápa mellett állt Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár, akit Ferenc pápa egyelőre megerősített tisztségében.

A szentszéki sajtóközpontban hangoztatták, hogy Ferenc pápa maga írta a misén elhangzott beszédét.

A katolikus egyházfő szerdán az egyházi delegációkat fogadja a Vatikánban, szombaton Castel Gandolfóba megy, ahol XVI. Benedekkel találkozik. A nyugalmazott pápa a televízióban nézte utódja beiktatását.

Virágvasárnap Ferenc pápa Úrangyala imát mond a Szent Péter téren.

A beiktatási mise után Twitteren (@pontifex) megjelent a pápa két új üzenete beszédének részleteivel.

- MTI -   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!