Nagyvilág

2013.04.03. 08:11

Az ENSZ elfogadta a világ első hagyományosfegyver-kereskedelmi szerződését

Washington, 2013. április 2., kedd (MTI) - AZ ENSZ Közgyűlése kedden elfogadta a világ első olyan szerződését, amely a kézifegyverektől a harckocsikon át a hadihajókig szabályozza a hagyományos fegyverekkel való globális kereskedelmet.

Washington, 2013. április 2., kedd (MTI) - AZ ENSZ Közgyűlése kedden elfogadta a világ első olyan szerződését, amely a kézifegyverektől a harckocsikon át a hadihajókig szabályozza a hagyományos fegyverekkel való globális kereskedelmet.

A 193 tagú testületben a szerződés, amely a hagyományos fegyverek évi 70 milliárd dolláros forgalmú piacának a szabályozását célozza, 154 támogató és 3 elutasító szavazatot kapott, 23 ország pedig tartózkodott.

A közgyűlés az után döntött a szavazás megtartása mellett, hogy Irán, Szíria és Észak-Korea a múlt csütörtökön megakadályozta, hogy a szerződést, amelynek szövegét két hétig tartó egyeztetés során véglégesítették, konszenzussal fogadják el. Ez a három ország a közgyűlésben nemmel szavazott.

A legjelentősebb fegyverexportőrök közé tartozó Oroszország és Kína tartózkodott a voksolásnál.

A szerződés nem szabályozza, hogy az ENSZ tagállamai területükön mire használhatják a fegyvereket, ugyanakkor a dokumentumot ratifikáló országoknak saját jogszabályt kell elfogadniuk a hagyományos fegyverek, illetve azok alkatrészeinek és tartozékainak szállításáról, valamint a fegyverkereskedők működéséről.

A megállapodás kiterjed a harckocsik, a páncélozott harcjárművek, a nagy kaliberű tüzérségi rendszerek, a harci repülőgépek, a harci helikopterek, a hadihajók, a rakéták és rakétavetők, valamint a kézi lőfegyverek és a könnyű fegyverek kereskedelmére.

A szerződés megtiltja az azt ratifikáló tagállamok számára a hagyományos fegyverek szállítását, ha azzal embargót sértenének, népirtást, emberiesség elleni vagy háborús bűncselekményt segítenének elő. Tilos a hagyományos fegyverek eladása olyan esetben is, ha azokat a polgári lakosság, vagy olyan civil épületek ellen vetnék be, mint amilyenek az iskolák és a kórházak.

Az eladások jóváhagyásakor az érintett országoknak mérlegelniük kell, hogy a fegyvert nem használhatják-e fel az emberi jogok vagy a humanitárius szempontok megsértésére, s hogy az nem kerül-e terroristák, szervezett bűnözők birtokába. Tisztázniuk kell, hogy vajon a fegyverszállítás megerősíti-e, avagy aláássa a békét és a biztonságot.

A szerződés megköveteli részvevőitől, hogy fellépjenek a fegyverek feketepiaci értékesítése ellen. A megállapodás csak annyiban terjed ki a lőszer-kereskedelemre, hogy annak szabályozását a tagállamok hatáskörébe utalja.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!