Nagyvilág

2013.05.08. 13:27

Szöul szerint az észak-koreai számlák kínai zárolása súlyos csapás Phenjanra

Tokió, 2013. május 8., szerda (MTI) - Szöul szerint súlyos gazdasági csapás Phenjanra a második legnagyobb kínai bank, a Bank of China döntése az észak-koreai külkereskedelmi bank számláinak zárolásáról.

Tokió, 2013. május 8., szerda (MTI) - Szöul szerint súlyos gazdasági csapás Phenjanra a második legnagyobb kínai bank, a Bank of China döntése az észak-koreai külkereskedelmi bank számláinak zárolásáról.

A dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője kifejtette szerdán sajtótájékoztatóján, hogy az észak-koreai pénzintézetnek meghatározó szerepe van Phenjan külkereskedelemében, és magától értetődő, hogy számláinak zárolása Kínában milyen hatást vált ki.

A japán kormány is elégedettséget fejezte ki szerdán a pekingi döntés miatt. "Üdvözöljük Kína lépését, amelynek komoly befolyása van Észak-Koreára" - közölte Szuga Josihide kormányszóvivő sajtótájékoztatóján.

A Bank of China kedden jelentette be, hogy leállította az észak-koreai külkereskedelmi bank számláinak pénzforgalmát. Magyarázatot nem fűzött ehhez, de megfigyelők a Phenjan elleni ENSZ-szankciókkal hozzák összefüggésbe a döntést. A világszervezet Phenjan korábbi rakétatesztje és kísérleti atomrobbantása miatt szigorította a bezárkózó országgal szembeni szankcióit.

Az észak-koreai külkereskedelmi bank az Egyesült Államok vádjai szerint kulcsszerepet játszik Phenjan atomfegyverkezési- és rakétaprogramjának finanszírozásában.

A phenjani rezsim egyetlen külső támogatójának számító Pekinget korábban számos nemzetközi bírálat érte, amiért nem tanúsított jelentős szigort az elmúlt hónapokban háborúval fenyegető és provokatív lépések sorát tevő Észak-Koreával szemben.

Elemzők szerint habár Kína nagy szerepet játszik az észak-koreai gazdaság talpon maradásában, a közelmúltbeli események arra engednek következtetni, hogy Peking csak korlátozott mértékben tudja befolyásolni Phenjan lépéseit, amelyekkel szemben maga is egyre elégedetlenebb.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!