Nagyvilág

2015.01.03. 13:08

3 milliárd ukrán hadiköltség maradhatott parlagon

Egy parlamenti jelentés szerint december derekán még több mint 3 milliárd felhasználatlan hrivnya szerepelt az ukrán katonai költségvetésben, holott a kormány kétségbeejtő pénzhiányról beszél.

Egy parlamenti jelentés szerint december derekán még több mint 3 milliárd felhasználatlan hrivnya szerepelt az ukrán katonai költségvetésben, holott a kormány kétségbeejtő pénzhiányról beszél.

Miközben az ukrán kormány a tetemes háborús kiadásokra hivatkozva kardinális megszorításokat vezet be 2015-re, kiderül, hogy december 8-án még több mint 3 milliárd hrivnya hadi célokra szánt összeg hevert felhasználatlanul a védelmi minisztérium pénzügyi útvesztőiben. Ahhoz, hogy ezt a mintegy 172,5 millió eurónak megfelelő összeget az év hátralévő szakaszában, hivatalos úton elköltsék, valami csodának kellett volna történnie – írja Facebook-oldalán Dmitro Timcsuk haditudósító, az ukrán Katonapolitikai Kutatások Központjának vezetője.

A katonai szakértő, aki korábban maga is a hadügyi tárcánál dolgozott, úgy tudja, hogy a központi költségvetésben 2014-re 11 milliárdot különítettek el a katonai kiadásokra. Ebből a Védelmi Minisztérium decemberig kevesebb mint 8 milliárdot költött el. Az el nem költött maradékot viszont az év hátralévő három hetében egészen biztosan nem lehetett legális úton felhasználni.

„Mindebből kiindulva azt javaslom, hogy mielőtt bárki bedőlne a minisztériumi irodákban tespedő, és az önkéntes lakossági adományok begyűjtésével foglalkozó szakembereknek, előbb mindenképpen jusson az eszébe az említett hivatalos kimutatás”.

Az ukrán sajtóban már hónapok óta cikkeznek arról, hogy a lakosságtól szép szóval vagy kényszerrel begyűjtött adományok sorsát már a kezdetektől sűrű homály fedi a védelmi tárca berkeiben. A készpénznek gyakorlatilag azonnal lába kél, a tárgyi adományok pedig tonnaszámra porosodnak a raktárakban, mialatt a tűzvonalba kivezényelt katonák fáznak és éheznek.

Emellett az állami pénzek felhasználása körül is nagy a zűrzavar. Egy minapi hír szerint például az ukrán tábornoki kar közel félszáz olyan „speciális mesterlövész optikát” szerzett be mesés összegekért egy amerikai közvetítő cégtől, amit egy odesszai kisüzem állít elő európai kocavadászok számára.

Írásának megjelenését követően Dmitro Timcsuk azt közölte, hogy Sztepan Poltorak védelmi miniszter felhívta telefonon, és felajánlotta, hogy személyesen vitassák meg a katonai költségvetés felhasználásának kérdéseit. Arról nincs hír, hogy azóta sor került-e erre a találkozóra, csupán annyit tudni, hogy Timcsuk, illetve az általa szervezett Információs Ellenállás elnevezésű független sajtószolgálat hivatalos Facebook-oldalát azóta senki sem frissítette.

Palkó István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!