Nagyvilág

2015.03.18. 10:31

Iszlám Állam - 4 iraki kémet fejeztek le

Az ISIS fotókat publikált, amiken a négy iraki kém utolsó pillanatai láthatóak. Azzal vádolták őket, hogy Bagdadba szállítottak belső információkat.

Az ISIS fotókat publikált, amiken a négy iraki kém utolsó pillanatai láthatóak. Azzal vádolták őket, hogy Bagdadba szállítottak belső információkat. A felvételeket a szokásos módon, a közösségi médiában terjesztették, a kivégzések a Salahuddin nevű iraki tartományban történtek. A négy férfi ellen az volt a vád, hogy a bagdadi kormánynak kémkedtek, ezért ítélték őket halálra. A kémekre egyforma fekete öltözéket adtak, kezüket hátrakötözték és letérdeltették őket. Három kivégző eltakart arccal, egy pedig az identitását vállalva állt az elítéltek mögött, késsel a kezükben. A vezető egy automata fegyverrel a kezében, az égre célozva koordinálta a kivégzést. A ruházata alapján ő lehet az ISIS ottani kormányzója vagy bírója. A korábbiakkal ellentétben (és annak ellenére, hogy nyilvános helyen zajlott a kivégzés), nem engedték, hogy civilek élőben nézzék.

Unusually for an ISIS public execution, no residents appear to have been allowed to witness the killings, despite them being carried out in a public place

Kneeling in matching black jumpsuits, the four alleged spies are shown with their hands tied behind their backs

Múlt héten szintén kémeket végzett ki a szervezet, akkor kilencet. Velük fegyverrel végeztek és a kivégzés előtt mindegyiknek interjút kellett adnia.

Senseless: Last week, ISIS released footage of nine men being executed for allegedly spying on the terrorists

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!