Nagyvilág

2015.06.12. 07:21

Látogatható lett a Latorca forrása

Kárpátaljai és magyarországi túrázók egy csoportja a napokban felkutatta és információs táblával megjelölte a Latorca forrását.

Kárpátaljai és magyarországi túrázók egy csoportja a napokban felkutatta és információs táblával megjelölte a Latorca forrását.

Az „Utazz velünk” Facebook-csoport lelkes csapata a kárpátaljai Latorcafő (Latyirka) fölötti országúti hágóról vágott neki, hogy az onnan légvonalban mintegy 5,5 kilométerre lévő vereckei honfoglalási emlékműhöz vezető gerinctúra keretében felkutassa a Latorca forrását.

A forrás pontos helye egyetlen térképen sincs feltüntetve, csupán a földrajzi koordinátái lelhetők fel a folyóról szóló leírásokban. Ezek alapján sikerült a kisvárdai, csapi, tiszaásványi, eszenyi és nagydobronyi túrázókból álló csapatnak – meglehetősen kalandos körülmények között – rábukkanniuk a Latorca eredetére, amelyet táblával jelöltek meg. A Kővári Gergő csapi dekoratőr által megfestett kétnyelvű felirat tartalmazza többek között a folyó hosszára (188 km) és a forrás tengerszint fölötti magasságára (822 m) vonatkozó adatokat.

Ettől a ponttól a felfedezők útmutató táblákkal, és a fákra festett kék jelzéssel kijelöltek egy útvonalat, amely mentén a Vereckei-hágóra kirándulók a honfoglalási emlékmű megtekintésén kívül ezentúl a Latorca forrását is felkereshetik. A turistaút kezdetét az emlékmű közelében kiszögezett tábla jelzi, ahonnan a folyó eredetére kíváncsi turistákra egy viszonylag könnyű, oda-vissza mintegy kilenc kilométeres gyalogtúra vár.

Közvetlenül a forráshoz az utolsó szakaszon már nem vezet kitaposott ösvény, és az eltévedést megelőzendő ajánlatos egy GPS-készülékkel nekivágni az útnak. A Latorca eredetének pontos koordinátái: 48°50 40.2"N 23°08 00.6"E.

A folyó Tiszasalamonnál, Csap környékén lépi át a szlovák-ukrán határt, ahol pár kilométerre megközelíti a Tiszát is. Legnagyobb mellékfolyója a Laborc. Szlovákiában, Zemplén falunál az Ondavával egyesülve kapja a Bodrog nevet, mely a Tisza egyik mellékfolyója.

- Palkó István -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!