Nagyvilág

2015.06.11. 07:42

Vidáman hintázott a pedofil

Szabadulása után nevet változtatott és megint a gyerekek közelébe próbált férkőzni, úgyhogy most újabb 33 hónapra hűvösre került.

Szabadulása után nevet változtatott és megint a gyerekek közelébe próbált férkőzni, úgyhogy most újabb 33 hónapra hűvösre került. Andrew Wattot 2004-ben ítélték el, mert molesztált egy 15 éves lányt. A 46 éves férfi 5 és fél év után kiszabadult és nevet változtatott, most már Matt Richards néven tevékenykedik. A büntetések között az is szerepelt, hogy nem léphet kapcsolatba gyerekekkel a jövőben. A korábban kórházban dolgozó férfi az új nevével be tudott férkőzni egy család bizalmába, akik bébiszitterként alkalmazták és nagyjából 30 alkalommal engedték neki, hogy vigyázzon a gyerekükre. Annyira megbíztak benne, hogy még egy ismerősüknek is ajánlották szolgáltatásait.

A család azonban rájött a férfi valódi nevére, így fény derült a korábbi bűntettre is. Azonnal értesítették a rendőrséget, akik előállították és most újabb 33 hónapos börtönbüntetést kapott. A játszótéren készült sokkoló felvételeket az említett család készítette, amikor egyszer közösen látogattak ki oda. A Richards elleni új ítélet továbbra is fenntartja, hogy nem léphet kapcsolatba gyerekekkel és egy életre eltiltották az internettől is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!