Nagyvilág

2015.08.17. 18:26

Megkezdődött a Krímet Oroszországgal összekötő megahíd építése

Oroszország - A kivitelező gépei megkezdték a Kercsi-szoroson átívelő, 19 kilométer hosszúságúra tervezett híd első cölöpeinek leverését.

Oroszország - A kivitelező gépei megkezdték a Kercsi-szoroson átívelő, 19 kilométer hosszúságúra tervezett híd első cölöpeinek leverését.

A több szakaszból álló konstrukció arra lesz hivatott, hogy közlekedési folyosót képezzen az Oroszország által annektált Krím, és annak új anyaországa között. A hídon – a Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő által 2014 decemberében jóváhagyott végleges tervek szerint – egy kétszer két sávos autóút, valamint két sínpárból álló vasútvonal kap helyet.

A tervek közt szerepel még egy magasfeszültségű kábel lefektetése is, amelyen Ukrajnát megkerülve látnák el árammal a félszigetet. Sőt, idővel szó lehet még egy gázvezeték kiépítése is, mely révén a Krím energetikai szempontból teljesen függetlenné válhatna Ukrajnától.

A híd két tengeri szakaszt ível majd át. A 6,1 kilométeres első szakasz a Krím-félszigeti Kercs városát és a Tuzla-szigetet köti össze, majd egy 7,5 kilométeres pillére a sziget és a Tuzla-földnyelv között fog húzódni. A konstrukció teljes hossza 19 kilométer lesz. Az építkezés fő kivitelezője az Arkagyij Rotenberg orosz milliárdos tulajdonában lévő Sztrojgazmontazs Kft. A projekt kivitelezésére 228,3 milliárd rubelt (3,15 milliárd eurót) irányzott elő a Kreml. A hídnak 2018 végéig kell elkészülnie.

Palkó István

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!