Nagyvilág

2015.12.15. 19:07

Kiakadtak az ukránok a magyar járás ötletén

Ukrajna - Még a legfinomabban fogalmazó ukrán hozzászólók is szeparatistáknak bélyegezték a kárpátaljai magyarságot azután, hogy újból felmerült a magyar többségű járás lehetősége.

Ukrajna - Még a legfinomabban fogalmazó ukrán hozzászólók is szeparatistáknak bélyegezték a kárpátaljai magyarságot azután, hogy újból felmerült a magyar többségű járás lehetősége.

A Beregszász központú „magyar járás” kialakításának realitásáról a Kárpátaljai Határ Menti Önkormányzatok Társulásának (KHÖT) minapi konferenciájának résztvevői tanácskoztak. Az eseményen elhangzottaknak a helyi és központi ukrán sajtóban történt tálalása szinte kivétel nélkül afelé terelte a hangsúlyt, hogy „az ukrajnai magyarok már megint szervezkednek”.

A témában megszólaltatott szakértők, politológusok, illetve a cikkek hozzászólói gyakorlatilag kivétel nélkül az ukrán állam egységét fenyegető veszélyként értékelték az ott élő magyarság önrendelkezésre irányuló törekvését. A híradások emlékeztetnek arra, hogy az önálló Tisza menti közigazgatási terület létrehozásának lehetősége azt követően merült fel újból, hogy a Kárpátaljai megyei közgyűlésben a helyhatósági választások után a magyar pártok egyfajta „aranyrészvény” birtokába jutottak. A 64 tagú döntéshozói testületben ugyanis az egymással rivalizáló ukrán politikai erők egyike sem képes többséget alkotni a magyarok nyolcfős frakciója nélkül.

Igor Moszijcsuk parlamenti képviselő és Oleg Ljasko, a Radikális Párt vezetője szerint például a Kárpátaljai Határ Menti Önkormányzatok Társulásának tanácskozása egyértelműen szeparatista rendezvény volt. A hozzászólók többsége a Krím-félsziget, illetve a Donbász példáját veti fel elrettentésül a magyarok törekvésével szemben.

Egyedül Ruszlan Bortnik kijevi politológus nyilatkozott úgy, hogy abszolút rendben lévőnek találna egy 114 kárpátaljai települést magába foglaló, különálló magyar járás létrehozását Kárpátalján. „Egy demokratikus ország keretei között ez abszolút normális dolog, hiszen kulturális és gazdasági önállóságról van szó. Ez teljesen beleillik a kijevi kormány által meghirdetett közigazgatási és decentralizációs reformba” – nyilatkozta.

A politikai szakértő ugyanakkor veszélyesnek is tartja a jelen helyzetben a kárpátaljai magyarság önállósodását. Emlékeztet arra, hogy egyes adatok szerint Kárpátalja 200 ezer lakosának már magyar útlevele van. Márpedig az ukrán állam további degradációja, a demokratikus emberi jogok szűkítése, és egy tekintélyuralmi rendszer felépítésének kísérlete esetén ez jelentős fenyegetést jelenthet az ország egységére nézve. Különös tekintettel arra, hogy ez a régió elvileg több szomszédos ország számára is vonzó, amit nem is titkolnak különösebben – idézi Bortnikot az UA-Reporter.

- Palkó István / ua-reporter.com -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!