Nagyvilág

2016.06.05. 18:27

Hatalmas summát fizetett egy óriás tonhalért egy kínai vendéglős

Peking - Több mint 10 millió forintnak megfelelő összegért kelt el árverésen egy több mint egy mázsás japán tonhal a délkelet-kínai Fucsou városban.

Peking - Több mint 10 millió forintnak megfelelő összegért kelt el árverésen egy több mint egy mázsás japán tonhal a délkelet-kínai Fucsou városban.

A Fucsien tartományba Nagaszakiból érkezett, egy mázsánál is többet nyomó halat egy halászati kiállítás végén, nagy érdeklődés közepette árverezték el - számolt be a helyi sajtó.

A meg nem nevezett vendéglőtulajdonos kitartóan licitált, míg végül a 29. körben 260 ezer jüanért, vagyis 11 millió forintnál nem sokkal kevesebbért sikerült megszereznie az óriáshalat. Ez azt jelenti, hogy a hal kilója a duplájába került a piaci árnak.

Ennek ellenére az árverés győztese elégedetten kijelentette, szerinte jó vásárt csinált, mert a kínai piacokon leginkább csak tenyésztett tonhalakkal találkozni. Azt is elárulta, hogy szerzeményét ki fogja porciózni és éttermének leghűségesebb vendégeit fogja jutalmazni a ritka és drága finomsággal.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!