Nagyvilág

2016.09.05. 13:30

Illegális bevándorlás - Forgalomlassító tüntetés és élőlánc a calais-i "dzsungel" azonnali felszámolásáért

Párizs - Forgalomlassító tüntetést kezdtek hétfőn az észak-franciaországi Calais kikötővároshoz vezető autópályán fuvarozók, gazdák és a helyi gazdaság szereplői a migránstábor azonnali felszámolását követelve. A nap folyamán élőlánccal is tiltakoznak a helyiek a Dzsungelnek is nevezett tábor következményei ellen.

Párizs - Forgalomlassító tüntetést kezdtek hétfőn az észak-franciaországi Calais kikötővároshoz vezető autópályán fuvarozók, gazdák és a helyi gazdaság szereplői a migránstábor azonnali felszámolását követelve. A nap folyamán élőlánccal is tiltakoznak a helyiek a Dzsungelnek is nevezett tábor következményei ellen.

Reggel 8 órakor két - mintegy negyven kamionból és harminc traktorból álló - konvoj indult el óránként néhány kilométeres sebességgel Dunkerque-ből és Boulogne-sur-merből Calais felé, ahol délelőtt találkoznak egymással.

Jóllehet Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter pénteken a helyszínre látogatott, és mindenkit biztosított arról, hogy a kormány folytatja a calais-i migránstábor fokozatos felszámolását az év végéig, a kamionosok úgy döntöttek: megtartják az előre tervezett megmozdulást.

"Tény, hogy Bernard Cazeneuve bejelentette a felszámolást, de nekünk azonnali biztonságra van szükségünk. Ha a felszámolás három hónap múlva történik, három hónapig újabb támadások érthetik a fuvarozókat, és a helyiek is veszélyben vannak. A lehető leggyorsabban fel kell lépni" - mondta David Sagnard, a francia teherszállítók országos szövetségének helyi elnöke.

Calais-i boltosok és a kikötői alkalmazottak, több százan élőláncot alkotnak majd nem messze a kikötőhöz vezető úttól és a Dzsungeltől. A tervek szerint a kamionok és a traktorok később felveszik az élőláncban tüntetőket, és együtt mennek a La Manche csatorna alatti alagút bejáratához, ahol útlezárással tiltakoznak. A pas-de-calais-i prefektúra azt kérte az autósoktól, hogy ha lehet, kerüljék el az A16-os autópálya Boulogne és Dunkerque közötti szakaszát a nap folyamán, és csak a mellékutakon közlekedjenek.

Az észak-franciaországi város északi határában másfél évvel ezelőtt spontán módon alakult ki a migránstábor, amelyet azóta megtűrnek a hatóságok. A túlzsúfolt táborba június óta ismét nagyobb számban érkeztek a Nagy-Britanniába átjutni próbálkozó illegális bevándorlók. A táborlakók egy része a sötét beálltával útakadályokkal lassítja a forgalmat, és a fékezni kényszerülő kamionokra embercsempészek segítségével próbálnak feljutni.

"Már felszámoltuk a déli részt márciusban, és az északi részhez is hozzáfogtunk. Lépésről lépésre kell haladni, befogadóhelyek létrehozásával kezdve, országszerte annak érdekében, hogy Calais-ban enyhüljön a helyzet" - mondta pénteken a belügyminiszter.

Az állam szeretné rábírni a tábor mintegy 6-7000 lakóját, hogy önként hagyják el a határvárost az év végéig. Ennek érdekében mintegy nyolcezer helyet kínál fel a kormány az ország különböző befogadóközpontjaiban.

A miniszter tájékoztatása szerint eddig közel hatezer olyan embert helyeztek el 161 központban, akik hajlandóak voltak beadni menekültkérelmüket Franciaországban, és lemondtak arról a szándékukról, hogy átjussanak a La Manche csatorna brit oldalára. Azt is elmondta, hogy jövőre ötezer újabb helyet hoz létre az állam a menedékkérőknek.

A belügyminiszter megerősítette, hogy a tárca számításai szerint jelenleg 6900-an élnek a táborban, a segélyszervezetek szerint viszont a megmaradt északi területen már legalább 9100-an vannak, ahol jelenleg elsősorban Irakból, Afganisztánból és újabban Szudánból is érkező emberek várakoznak arra, hogy illegálisan átjuthassanak Nagy-Britanniába.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!