Nagyvilág

2016.10.31. 13:43

Újra rendezne egész estés filmet A vörös teknős alkotója

Budapest - Szívesen rendezne újra egész estés filmet a korábban kizárólag rövidfilmeket jegyző Oscar-díjas animációs rendező Michael Dudok de Wit, aki első nagy filmjének, A vörös teknősnek magyarországi bemutatójára érkezett Budapestre.

Budapest - Szívesen rendezne újra egész estés filmet a korábban kizárólag rövidfilmeket jegyző Oscar-díjas animációs rendező Michael Dudok de Wit, aki első nagy filmjének, A vörös teknősnek magyarországi bemutatójára érkezett Budapestre.

"Kilenc évig dolgoztunk ezen a filmen a hét minden napján, úgyhogy most pihenésre van szükségem, és közben szeretném kitalálni azt is, hogy mi az, amit mindenképp filmre szeretnék vinni. Kell egy igazán jó történet, de rövid és egész estés filmet egyaránt szívesen készítenék " - fejtette ki a rendező az MTI-nek Budapesten.

A vörös teknős francia-japán-belga koprodukcióban és a holland rendezővel készült el, valamint jelentős szerepet vállalt a munkálatokban a Kecskemétfilm Kft. is. A japán Ghibli Studio először dolgozott együtt európai rendezővel, aki teljesen szabadkezet kapott az alkotásban.

"A belgákkal és a franciákkal könnyű volt együtt dolgozni, korábban éltem Franciaországban, jól beszélem a nyelvet is, így az alkotómunka zökkenőmentes volt, főleg, hogy a legjobb animátorok jelentős része francia" - magyarázta a rendező.

A legnagyobb kihívást a japán producer csapat jelentette, elsősorban a nyelvi akadályok és a kulturális különbségek miatt.

"Az első években nagyon sokat beszélgettem Szuzuki Tosio és Takahata Iszao producerekkel, de a kommunikáció eleinte nehézkes volt a fordításból eredő problémák miatt, de az évek alatt aztán jobban megismertük egymást. Szerencsésnek érzem magam, hiszen egy nagyon jó együttműködés lett a vége a munkának" - mondta.

A rendező kifejtette, hogy a legnehezebb és leghosszabb feladat a megfelelő szakemberek kiválasztása volt, ráadásul kevesen voltak a munkára, így a francia producer javaslatára próbamunkát küldtek egyebek mellett Lettországba és Magyarországra is.

"Féltem ettől, mert az alkotási folyamat nagyon organikus munka, ezért fontos lett volna, hogy az egész csapat egy épületben tudjon dolgozni, de mikor a kecskemétiek visszaküldték a tesztmunka eredményét, teljesen le voltam nyűgözve" - fejtette ki.

Az is lényeges volt, hogy a kecskeméti szakemberek régóta dolgoznak együtt, az összeszokottság és a jól szervezettség nagyon érződött a munkájukon. Ennek volt köszönhető az is, hogy később a közös munka során hétről hétre nagyon magas művészi színvonalon teljesítettek.

"A magyar szakemberek minden elképzelésemet felülmúlták, akár holnap belekezdenék velük újra egy közös munkába" - emelte ki Michael Dudok de Wit.

A film története szerint egy férfi egy lakatlan szigetre sodródik és egyedül próbál életben maradni, illetve igyekszik mielőbb elhagyni a szigetet.

"Ez a Robinson Crusoe-i helyzet, hogy egyedül reked valaki egy szigeten, már gyerekkorom óta foglalkoztatott, először 1995-ben írtam egy rövid történetet egy hajótöröttről, de ebben akkor még nem egy teknős, hanem a már kihalt dodó madár szerepelt" - idézte fel a rendező. Ennek a történetnek a csírájára építkezett A vörös teknős.

A realitás és az álom határán játszódó film kettőssége alapvetően jól különválik egymástól egy ideig, ami tudatos döntés volt, de a rendező mégis úgy érzi, filmjének értelmezése nagyon szubjektív.

"Nekem személy szerint tetszik az a lehetőség, hogy többféleképp lehet értelmezni a történetet és az is fontos, hogy ezekben a lehetőségek nem is mondanak feltétlenül ellent egymásnak" - vélte a rendező, aki kiemelte, hogy a valódi üzenet az, hogy mi emberek milyen mélyen kapcsolódunk valójában a természettel.

"A történet elején a férfi konfliktusba kerül a természettel, később azonban megtanulja elfogadni azt, és képes eggyé válni vele. Lényegében minél mélyebben vagyunk képesek azonosulni a természettel, annál halhatatlanabbak vagyunk" - összegezte.

A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában különdíjat nyert film a pénteken kezdődött Mozinet Filmnapokon mutatkozott be a magyar közönség előtt, országos moziforgalmazásában január 12-től lesz látható.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!