Nagyvilág

2016.12.10. 13:11

Megerősíti a hadsereget

Budapest - Szakértő: Trump növelni fogja az amerikai védelmi kiadásokat.

Budapest - Szakértő: Trump növelni fogja az amerikai védelmi kiadásokat.

Fontos kampány­ígérete volt Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek, hogy megerősíti a hadsereget és leszámol az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, ezért várhatóan megnőnek majd az ország védelmi kiadásai – mondta Nagy Sándor András Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Stratégiai érdekek

A szakértő azt mondta: biztosra vehető, hogy az elkövetkező években számos olyan konfliktus lesz, amelyben Donald Trump a fegyveres erőket fogja használni. Kétségtelen, hogy a fegyveripari befektetők nagyon örülnek a republikánus Trump győzelmének – fűzte hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a leendő elnök még nem választott külügyminisztert, Nagy Sándor András elmondta: Trump eddig tíz olyan emberrel tárgyalt a pozícióról, akik egymástól nagyon különböző nézeteket vallanak például Oroszországról vagy Iránról. Ez arra utal, hogy vagy nem tudja még, mit is szeretne, vagy az a célja, hogy az ő elképzelései legyenek a mérvadóak, nem pedig az, hogy kit nevez ki – fogalmazott.

Donald Trump külpolitikájának várható kiszámíthatatlanságával kapcsolatban a szakértő megjegyezte: a megválasztott elnöknek sem belpolitikai, sem külpolitikai tapasztalata nincs, vannak viszont külföldi üzleti érdekeltségei. Hozzátette: ha ő maga nem kiszámítható is, az Egyesült Államok stratégiai gazdasági érdekei azok, ennek megfelelően Trump eddigi miniszterjelöltjei a hagyományos republikánus értékrendet képviselik.

Számolnak, nem számolnak

Michigan államban egy bíró elrendelte, hogy állítsák le és fejezzék is be a múlt havi amerikai elnökválasztáson leadott szavazatok újraszámlálását.

Mark Goldsmith szövetségi bíró helyt adott a helyi republikánusok érvelésének, és úgy döntött, hogy csütörtöktől állítsák le a voksok újraszámlálását. Az érvelés szerint – amelyet a michigani fellebbviteli bírósághoz benyújtott keresetében fogalmazott meg a Republikánus Párt – az újraszámlálást szorgalmazó és fizető Jill Stein, a Zöldek volt elnökjelöltje az államban a negyedik helyen végzett, s mivel az újraszámlálással sincs semmi esélye a győzelemre, indokolatlan annak folytatása.

A döntés véglegesíti, hogy Michigan államban is Donald Trump megválasztott elnök végzett az élen a demokrata párti Hillary Clinton előtt.

Pennsylvaniában a választási bizottság kérésére bírósági meghallgatás lesz, hogy eldöntsék: folytassák-e a voksok újraszámlálását.

Wisconsinban, ahol a múlt héten kezdődött meg a mintegy hárommillió szavazat újraszámlálása, még tart az összesítés, és az eddigi eredmények nemcsak igazolták Donald Trump győzelmét, hanem a rá leadott szavazatok számának növekedését mutatják.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!