Nagyvilág

2017.01.21. 20:53

Veronai buszbaleset - Balog: százával érkeznek a segítő felajánlások

Budapest - Százával érkeznek az üzenetek a kormányhoz, hogy ki milyen módon szeretne segíteni - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton késő délután az olaszországi Veronánál péntek éjjel balesetet szenvedett magyar busz áldozatainak iskolája előtt.

Budapest - Százával érkeznek az üzenetek a kormányhoz, hogy ki milyen módon szeretne segíteni - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere szombaton késő délután az olaszországi Veronánál péntek éjjel balesetet szenvedett magyar busz áldozatainak iskolája előtt.

"A veszteség közös" - emelte ki Balog Zoltán, kifejtve: a családok veszteségén túl veszteség az iskolának, s az egész országnak, amikor ereje teljében lévő fiatalok életük kapujában elmennek. Osztoznak a fájdalmon is, azt elvenni nem tudják vagy meg nem történtté tenni. Ugyanakkor azt szeretnék, "ha mindazok, akiket veszteség ért, éreznék, hogy velük vagyunk, hogy ilyenkor ebben az országban képesek vagyunk összefogni" - fogalmazott a miniszter, megjegyezve: az együttérzésen túl az elsődleges feladat most a mentés.

Balog Zoltán elmondta, hogy az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának vezetésével megérkezett a helyszínre küldött mentőcsapat. A mentők most körbejárják a kórházakat és azt a szállodát, ahol a buszbaleset sérültjei vannak, s azon dolgoznak, hogy akik hazajöhetnek, minél hamarabb haza tudjanak jönni - szögezte le, hozzátéve: ennek költségeit az állam vállalja.

Mécsest gyújt egy megemlékező az előző napon este történt buszbaleset áldozatainak emlékére a VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt 2017. január 21-én. Egy az iskola diákjait szállító, Franciaországból hazafelé tartó autóbusz az észak-olaszországi A4-es autópályán egy veronai csomópontnál balesetet szenvedett, majd kigyulladt. Tizenhat középiskolás diák életét vesztette, huszonhatan megsérültek. | MTI Fotó: Marjai János

Felidézte továbbá, hogy a Magyar Közlönyben is megjelent, miszerint a kormány gyásznapot hirdetett hétfőre. Ezen felül az iskolák vezetőit, diákjait, levélben is arra kérik, hogy méltó módon emlékezzenek meg a baleset áldozatairól.

Balog Zoltánt rövid sajtótájékoztatója után a balesetet szenvedett busz egyik utasáról érdeklődött egy férfi a miniszternél. Azt mondta: a hatóságok mostanáig csak annyit közöltek velük, hogy az élők névsorában nem találták hozzátartozójukat. Megkérdezte a minisztert mi a teendő, ha az áldozatok között van. Erre válaszolva Balog Zoltán a férfinak azt mondta: felveszik adatait és felajánlotta kollégái segítségét.

Az emberi erőforrások minisztere, Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, Palkovics László oktatásért felelős államtitkár és Solti Péter, a Klebelsberg Központ vezetője szombaton késő délután közösen gyújtott gyertyát az áldozatok emlékére a fővárosi Szinyei Merse Pál Gimnázium előtt.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

A gimnáziumhoz egész nap folyamatosan érkeztek a hozzátartozók, barátok, az iskola diákjai és dolgozói, megemlékezők. Többtucatnyi virágot, koszorút helyeztek el. Az iskola előtt és az épületben százával égnek a mécsesek, gyertyák.

- MTI -


Felajánlotta segítségét a veronai buszbaleset égési sérültjeinek ellátására a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemei Kórház gyermekegészségügyi központja - közölte az intézmény szombaton.

A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium harminchat diákja mellett volt tanulók, három tanár, valamint egyikük családja utazott azon a magyar buszon, amely balesetet szenvedett péntek éjjel Olaszországban, Verona közelében - mondta el az intézmény igazgatója szombaton az MTI-nek.

Tizenhat halottja, egy mesterséges kómában tartott, életveszélyes állapotú, két nagyon súlyos, tíz súlyos és tizenhárom könnyű sérültje van az éjfél előtt Olaszországban, Verona közelében történt buszbalesetnek, tizenketten sérülések nélkül élték túl a balesetet - közölte szombat délelőtt Budapesten, sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók a Verona mellett balesetet szenvedett, magyar középiskolás diákokat szállító autóbusz roncsai közül - közölte szombat reggel az olasz rendőrség parancsnoka, Geralomo Lacquaniti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!