Nagyvilág

2017.06.14. 08:10

Sokkoló felvételek a pokolból: Teljesen kiégett egy 27 emeletes toronyház Londonban

London - Szinte teljesen kiégett egy 27 emeletes lakóépület szerda reggelre London nyugati részén.

London - Szinte teljesen kiégett egy 27 emeletes lakóépület szerda reggelre London nyugati részén.

Tűzoltóság: halálos áldozatai vannak a tűznek

A londoni tűzoltóság szerint halálos áldozatai vannak a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban szerdán kitört tűzvésznek.

Dany Cotton, a londoni tűzoltóság parancsnoka közleményében számos halálesetről szólt, de közölte, hogy az épület mérete és bonyolult belső szerkezete miatt az áldozatok pontos számát egyelőre nem lehet megállapítani, és a hatóságok a tűz okát sem ismerik még.

Hozzátette, hogy a londoni mentőszolgálat harminc sérültet szállított öt kórházba.

A tűzoltóparancsnok szerint a 27 emeletes épület mindegyik szintje égett a második emelettől felfelé. Dany Cotton szerint ilyesmire még nem volt példa az ő 29 éves tűzoltói pályafutása alatt.

A parancsnok közölte, hogy a helyszínen negyven tűzoltójármű és több mint kétszáz tűzoltó dolgozik.

Szemtanúk szerint sokan az égő épületben rekedtek. Többen arról számoltak be, hogy embereket láttak kiugrani a toronyházból.

Az 1974-ben épült 120 lakásos házhoz szerda hajnalban riasztották a tűzoltókat. A tűz azonban rövid idő alatt elborította a magasházat, és reggelre szinte teljesen elemésztette az épületet, amelynek a második emelettől felfelé jóformán csak a betonváza maradt meg.

Egyes szakértői vélemények szerint fennáll a veszélye annak, hogy a toronyház összeomlik, mivel statikai szerkezetét a tűzvész meggyengíthette.

A tüzet szerda délelőttre jelentős részben sikerült megfékezni. Az épületből azonban továbbra is sűrű füst tört elő, amelyet London egész területéről látni lehet.

A Grenfell Tower a Kensington and Chelsea kerület északnyugati határán emelkedik, nem messze a karneváljairól, kirakodóvásárairól, divatos üzleteiről világhírű Notting Hill negyedtől.

A városrészt kiszolgáló Hammersmith and City, illetve Circle metróvonalak helyi szakaszát a rendőrség lezárta, mivel ezek a vonalak ebben a negyedben a felszínen futnak, sőt egyes szakaszokon magasvasútként működnek, és az égő házból a szél izzó pernyét, törmelékeket hord a pályákra.

Nick Paget-Brown, a Kensington and Chelsea kerület tanácsának vezetője a Sky News brit hírtelevíziónak szerda reggel azt mondta: a hatóságok jelenleg azt próbálják kideríteni, hogy hányan tartózkodhattak a toronyházban a tűz kitörésének pillanatában. Hozzátette: elvileg több százan is lehettek az épületben.

Sadiq Khan, London polgármestere közölte, hogy folyamatos kapcsolatban áll a mentő- és katasztrófavédelmi szolgálatokkal.

A környéken több befogadóközpontot létesítettek az épület körzetéből kitelepített lakók számára. A környékbeli lakók tömegesen ajánlják fel segítségüket a közösségi portálokon, nagyon sokan tettek közzé olyan üzeneteket, hogy készek befogadni otthonukba azokat, akiknek lakása megsemmisült a tűzben.

A toronyházban a Kensington and Chelsea kerület tanácsának ingatlankezelő vállalata 2015-2016-ban jelentős felújítási munkákat végzett.

A médiaportálokon azonban megjelent a helyi lakóközösség egy tavalyi felhívása, amely arra figyelmeztette a tulajdonosi jogokkal is bíró tanácsi ingatlankezelő céget, hogy a toronyházban annak belső szerkezete, valamint a tárolókban felgyülemlő hulladék miatt folyamatos a tűzveszély. A lakószövetség tavalyi levele szerint 2013-ban egy hirtelen feszültségmegugrás már majdnem tüzet okozott.

A kerületi tanács szerdán közölte, hogy vizsgálatot indított a tűzvész okainak kiderítésére.

Ez az utóbbi évek legsúlyosabb épülettüze a brit fővárosban.

- MTI -


Korábban írtuk: A Grenfell Tower nevű, 1974-ben épült, 120 lakásos toronyházhoz hajnalban riasztották a tűzoltókat, akik negyven járművel és kétszáz fős egységgel vonultak a helyszínre. A tűz azonban rövid idő alatt elborította a magasházat, és kora reggelre szinte teljesen elemésztette az épületet, amelynek a második emelettől felfelé jóformán csak a betonváza maradt meg.

A toronyépület több ponton még reggel is lángolt, de a tűzvészt jelentős részben már sikerült megfékezni. A füstoszlop azonban London egész területéről látható.

A Grenfell Tower a Kensington and Chelsea kerület északnyugati határán emelkedik, nem messze a karneváljairól, kirakodóvásárairól, divatos üzleteiről világhírű Notting Hill negyedtől.

A városrészt kiszolgáló Hammersmith and City, illetve Circle metróvonalak helyi szakaszát a rendőrség lezárta, mivel ezek a vonalak ebben a negyedben a felszínen futnak, sőt egyes szakaszokon magasvasútként működnek, és az égő házból a szél izzó pernyét, törmelékeket hord a pályákra.

Mindkét irányban lezárták a kelet-nyugati irányú A40-es gyorsforgalmi utat is.

Szerda reggelig a rendőrség nem közölt pontos adatokat a sérültek számáról, sem arról, hogy a tűzvésznek vannak-e halálos áldozatai, de az első, nem hivatalos értesülések szerint legalább harmincan megsérültek.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy többen az égő épületben rekedtek.

Nick Paget-Brown, a Kensington and Chelsea kerület tanácsának vezetője a Sky News brit hírtelevíziónak szerda reggel azt mondta: a hatóságok jelenleg azt próbálják kideríteni, hogy hányan tartózkodhattak a toronyházban a tűz kitörésének pillanatában.

Sadiq Khan, London polgármestere közölte, hogy folyamatos kapcsolatban áll a sürgősségi szolgálatokkal.

A környéken több befogadóközpontot létesítettek az épület körzetéből kitelepített lakók számára.

A toronyházban a Kensington and Chelsea kerület tanácsának ingatlankezelő vállalata 2015-2016-ban jelentős felújítási munkákat végzett.

Ez az utóbbi évek legsúlyosabb épülettüze a brit fővárosban.

- MTI -

Elő videó:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!