Nagyvilág

2018.04.12. 18:34

Szkripal-ügy - Johnson: továbbra sincs más magyarázat, mint az, hogy Moszkva a felelős

London - A brit külügyminiszter szerint most már semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy milyen hatóanyaggal mérgezték meg március elején Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynököt és lányát, Julija Szkripalt, és továbbra sincs más magyarázat a történtekre, mint az, hogy az incidensért Oroszországot terheli a felelősség.

London - A brit külügyminiszter szerint most már semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy milyen hatóanyaggal mérgezték meg március elején Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynököt és lányát, Julija Szkripalt, és továbbra sincs más magyarázat a történtekre, mint az, hogy az incidensért Oroszországot terheli a felelősség.

Boris Johnson csütörtök délutáni nyilatkozata előtt nem sokkal a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) bejelentette: vizsgálata alátámasztja a brit szakértők által elvégzett azonosítási eljárás eredményét.

Az OPCW a vizsgálati jelentés nyilvános összefoglalójában nem nevezte meg konkrétan a kimutatott hatóanyagot, de a brit védelmi minisztérium Porton Downban működő biológiai és vegyi kutatóintézete az incidens után megállapította, hogy a mérgezést a Novicsok osztályba tartozó, még a Szovjetunió által kifejlesztett idegméreg-hatóanyaggal követték el.

Johnson az OPCW-jelentés közzététele utáni nyilatkozatában hangsúlyozta: a nemzetközi szervezet igazolta a brit vizsgálat eredményét, vagyis azt, hogy milyen mérgező vegyszert használtak a Szkripal és lánya elleni merényletkísérletben.

A brit külügyminiszter megerősítette, hogy a Novicsok nevű, katonai használatra is alkalmas minőségű idegméreg-hatóanyagról van szó.

Boris Johnson szerint az OPCW négy független, magas szakmai megbecsültségű külföldi laboratóriumban végeztette el a számára átadott minták azonosítási vizsgálatát, és mind a négy kutatóintézet ugyanarra az egyértelmű vegyelemzési eredményre jutott.

Mindezek alapján nem férhet kétség a felhasznált hatóanyag mibenlétéhez, és nem maradt egyéb magyarázat arra, hogy kit terhel a felelősség: csak Oroszországnak van ehhez eszköze, motivációja "és múltbeli tapasztalata" - fogalmaz csütörtöki nyilatkozatában a brit külügyminiszter.

London kezdettől fogva az orosz kormányt tartja felelősnek az incidensért, Moszkva azonban folyamatosan és határozottan tagadja, hogy köze lenne a Szkripal-ügyhöz.

Johnson csütörtöki nyilatkozata szerint a brit kormány csak azért kérte, hogy az OPCW is vizsgálja meg a méreganyag-mintákat, mert szigorúan tartani kívánta magát a vegyi fegyverekre vonatkozó nemzetközi protokollhoz, egyébként azonban soha nem voltak kétségei a Porton Down-i laboratórium szakértőinek vizsgálati eredményeivel kapcsolatban.

A brit-orosz kettős állampolgár Szergej Szkripalt - az orosz katonai hírszerzés egykori ezredesét, aki a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott - és lányát, aki látogatóba érkezett hozzá Oroszországból a mérgezés előtti napon, március 4-én eszméletlenül találták a délnyugat-angliai Salisbury belvárosi bevásárlóközpontja előtt, egy padon.

A helyszínre elsőként érkező rendőr, Nick Bailey is mérgezést szenvedett, és sokáig súlyos állapotban kezelték, de őt már március 22-én hazaengedték a kórházból.

A hazaengedése után ismertetett rendőrségi nyilatkozatban az szerepelt, hogy a nyomozótiszt valószínűleg soha nem lesz képes korábbi normál életvitelének folytatására.

A 33 éves Julija Szkripal hétfőn távozhatott a kórházból. A Scotland Yard által a nevében szerda este közzétett nyilatkozat szerint apja még mindig súlyos állapotban van, és ő is szenved még az ellenük használt idegméreg hatásaitól.

Saját állapotát nem részletezte, de azt írta nyilatkozatában, hogy élete teljesen megváltozott az alig több mint egy hónappal ezelőtti mindennapi életviteléhez képest.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!