Nagyvilág

2018.05.09. 08:11

Az orosz parlament miniszterelnökké választotta Medvegyevet

Moszkva - Miniszterelnökké választotta az orosz törvényhozás alsóháza, az Állami Duma Dmitrij Medvegyevet a testület keddi plenáris ülésén.

Moszkva - Miniszterelnökké választotta az orosz törvényhozás alsóháza, az Állami Duma Dmitrij Medvegyevet a testület keddi plenáris ülésén.

Medvegyevet túlnyomó többséggel, 374 szavazattal 56 ellenében választották meg kormányfőnek. Medvegyev kinevezését a kormányzó Egységes Oroszország párt és Vlagyimir Zsirinovszkij nevében liberális demokrata, ám valójában konzervatív-nacionalista pártjának frakciója támogatta, míg a kommunista frakció és az önmagát szociáldemokratának tekintő Igazságos Oroszország párt ellenezte.

Jelölését Vlagyimir Putyin elnök személyesen terjesztette a képviselők elé, majd röviddel a szavazást követően aláírta az eddigi kormányfőt ismét kinevező rendeletét.

Jelöltként felszólalva Medvegyev kijelentette, hogy megerősítése esetén kész lesz mindent megtenni Oroszország fejlődése érdekében. Mint mondta, a kormány tevékenysége számára Putyinnak a parlament két háza előtt március 1-jén elmondott beszéde, valamint hétfőn kiadott, a nemzeti fejlesztési célokat kijelölő rendelete lesz irányadó. Ezekben az elnök egybek között célul tűzte ki, hogy Oroszország a világ öt vezető gazdasága közé emelkedjen, valamint hogy az élet gyakorlatilag minden területén áttörést érjen el.

Medvegyev szerint az elnök "májusi rendeletének" végrehajtásához 25 ezer milliárd rubelre van szükség, amelyhez 8 ezer milliárd rubelt (125 milliárd dollárt) még elő kell teremteni. Kijelentette a többi között, hogy a kormány hamarosan javaslatot terjeszt elő a nyugdíjkorhatár emelésére.

Hangoztatta a makrogazdasági stabilitás megőrzésének fontosságát, valamint azt, hogy az orosz gazdaság a világátlagot meghaladó ütemben fejlődjön. Meglátása szerint Oroszország a kiszorítási kísérletek ellenére jelentős része lesz a globális világnak, amelytől nem kíván elszigetelődni. Mint mondta, Moszkva továbbra is részt kíván venni az Eurázsiai Gazdasági Unió, a Sanghaji Együttműködés Szervezet, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete, a BRICS, a G20-csoport és az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) munkájában.

A tanácskozáson a szavazás nyomán Putyin egyetértéséről biztosította a Medvegyev által ismertetett kormányprogramot, beleértve azt az elképzelést is, amely az orosz gazdaságnak a dollárról való leválasztásával számol, egyebek között az olajkereskedelemben.

"A gazdasági szuverenitásunk növeléséről van szó, ami abszolút helyes" - mondta Putyin.

Az elnök szerint Oroszország az elmúlt évtizedek során "valamelyest naivan" viselkedett, abban a reményben, hogy érvényesülni fognak a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) meghirdetett alapelvek. Szavai szerint Moszkva most azt tapasztalja, hogy ezeket - meg nem nevezett országok - politikai indítékokból rendre megsértik és szankciókat vezetnek be "a saját versenyfölényük biztosítása érdekében".

Putyin kijelentette, hogy Oroszország tovább fogja diverzifikálni nemzetközi tartalékait.

"Az amerikai dollár monopóliuma nem eléggé megbízható, és sokak számára nem megbízható" - fogalmazott az orosz vezető.

Oroszország 2018. január 1-jei adat szerint tartalékainak 45,8 százalékát dollárban tartotta. Az orosz központi bank szerinti 460,4 milliárd dollár értékű orosz tartalékállomány jelentős részét aranyban tartják.

Dmitrij Medvegyev 2012-ben lett Oroszország kormányfője. Előtte négy évig elnök volt, miközben a miniszterelnöki posztot Vlagyimir Putyin töltötte be, akinek két egymást követő mandátum után az alkotmányos korlátozás miatt távoznia kellett az államfői hivatalból. Az 52 éves Medvegyev a posztszovjet Oroszország 13. miniszterelnöke és a második olyan kormányfője, aki második mandátumhoz jutott. Parlamenti megerősítéséhez minimum 226 szavazatra volt szükség. Hat évvel ezelőtt 299:144 arányban választották meg.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!