Nagyvilág

2018.11.30. 12:43

Megszűnhet a Joon légitársaság

Párizs - Az Air France új vezetősége bezárja az alig egy éve létrehozott Joon nevű leányvállalatát - írta pénteken a Le Figaro című francia napilap.

Párizs - Az Air France új vezetősége bezárja az alig egy éve létrehozott Joon nevű leányvállalatát - írta pénteken a Le Figaro című francia napilap.

Az értesülést a francia légitársaság megerősítette a Reuters hírügynökségnek.

A Le Figaro szerint az Air France-KLM új vezetője, Benjamin Smith döntése alapján megszűnik az, egy hagyományos és egy diszkont légitársaság keverékeként létrehozott Joon hibrid légitársaság, de a döntést az igazgatótanács még nem vitatta meg. Az augusztusban kinevezett új kanadai elnök-vezérigazgató egyértelművé tette, hogy "nem érti a Joon pozicionálását és identitását".

A Joon az Air France repülőgépeivel és pilótáival közlekedik, de saját személyzete van, mintegy 550 légikísérő, de számuk hamarosan eléri a 700-at. Ez utóbbiakat, akik jelenleg kevesebb fizetésért dolgoznak, mint az anyavállalat alkalmazottai, is átveszi a lap szerint az Air France.

Jóllehet a Joon utasainak száma öt százalékkal nőtt egy év alatt és a járatok kihasználtsága 90 százalékos, november elején két szakszervezet is panaszt tett és sztrájkkal fenyegetőzött az új elnök-vezérigazgatónál a légikísérők "szenvedése, kimerültsége" és a "büntető jellegű menedzsment" miatt.

A végleges döntés megszületéséig a Joon négy újabb útvonalon (Párizs-Stockholm, Párizs-Madrid, Párizs-Manchester és Paris-Prága) is átveszi 2019 márciusában az Air France járatait.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!