megszólalt

2020.01.28. 16:30

Irina Shayk végre elárulta, mit gondol Bradley Cooperről

A pár tavaly nyáron bontotta fel az eljegyzését, azonban eddig egyikük sem nyilatkozott róla.

Irina Shayk attends The Fashion Awards 2019 at The Royal Albert Hall. London, UK. 02/12/2019 | usage worldwide

Forrás: AFP

Fotó: Picture-Alliance/AFP

A 2019-es év szakításának kiáltották ki a magazinok, sőt, már-már önbeteljesítő jóslatnak azt, hogy Irina Shayk és Bradley Cooper kapcsolata zátonyra fut. Hogy mennyiben játszottak közre ebben a magánéletükben vájkáló cikkek Lady Gagával kapcsolatban, és hogy tényleg szorosabb volt-e Cooper kapcsolata a Csillag születik című filmjük után az énekesnővel, az a mostani interjúból sem derült ki, de a modell végre először mesélt a szakításról – írja a Híradó.

“Úgy vélem, hogy egy jó kapcsolat a legjobb és a legrosszabb oldalad is kihozza belőled, ettől vagyunk emberek. Viszont két fantasztikus ember, nem biztos, hogy párként is tökéletesen passzol. Ettől még kifejezetten szerencsések vagyunk, amiért ezt megélhettük együtt.”

Irina azt is beismerte a brit Vogue magazinnak, hogy Bradley nélkül új alapokra került az élete.

“Nehéz megtalálni az egyensúlyt az egyedülálló anya, a dolgozó nő és a családfenntartó részem között, és nem titok, hogy van, amikor úgy kelek fel, hogy azt sem tudom, mihez kezdjek, és úgy érzem, darabokban az életem” – vallotta be a modell, aki közösen neveli Bradley-vel kislányát, Leát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!