Tízezrek megélhetése került veszélybe

2020.05.04. 11:42

A bollywoodi filmiparra is árnyékot vetett a járvány

Legalább két évbe telik majd, amíg a bollywoodi filmipar talpra tud állni a koronavírus-járvány okozta visszaesés után, ami több tízezer ember megélhetését sodorta veszélybe – ezt állapították meg a filmipar résztvevői egy videokonferencián, amelyet a múlt héten rendeztek a károk felbecsülésére.

Forrás: Shutterstock

A mumbai konferencián tucatnyi színész, producer, forgalmazó, a bollywoodi filmgyártás befolyásos személyiségei fejtették ki véleményüket.

Egy név nélkül nyilatkozó résztvevő elmondta, hogy

a filmgyártás mindig is kockázatos ágazat volt, és sokan erre az évre már becsukhatják a boltot. Úgy vélte, nehéz lesz az embereket visszacsalogatni a mozikba.

Az indiai filmipar bevételeinek 60 százaléka a jegyeladásokból származik, s a mozik bezárása miatt ez komoly veszélybe került. A producerek ezért egyelőre jegelik a nagy költségvetésű filmeket és azokat is, amelyeket külföldi helyszíneken kellene forgatni.

Indiában a járvány terjedésének megakadályozására Narendra Modi kormányfő 40 napra rendelt el korlátozásokat, köztük a filmszínházak bezárását.

India-szerte 9500 mozi zárt be, és az ágazat szereplői szerint akár hónapokba is telhet, amíg az élet visszatér a rendes kerékvágásba.

Karan Taurani, az Elara Capital befektetési vállalat elemzője elmondta, hogy a mozik június közepe előtt nem nyitnak ki országos szinten, a korábbi látogatottság pedig augusztusig aligha érhető el. Szerinte a jegyárak csökkentésével lehetne majd vonzóbbá tenni a mozikat.

Indiában mintegy 1200 film készül évente, de idén a komoly költségvetési igényű produkciókat Taurani szerint elhalasztják, mivel a stúdióknak nem lesz elég pénzük a kieső jegybevételek miatt.

Elképzelhető, hogy a mozik újbóli megnyitása után a forgalmazók először kisebb költségvetésű filmek bemutatásán próbálják ki, hogy mekkora a kereslet a mozizás iránt.

Egy másik elemző becslése szerint a mozik bezárása miatt mintegy 130 millió dolláros (42 milliárd forintos) bevételkieséssel kell számolni.

A mozisok attól is tartanak, hogy ha újból kinyithatnak is, az olyan kötelező új szabályok, mint a távolságtartás, maszkviselés, a nézők hőmérsékletének ellenőrzése, esetleg nevük és lakcímük rögzítése, eltántorítják a közönséget.

A filmsztárok és sztárrendezők ugyan átvészelik az előttük álló időszakot, de az ágazatban több tízezer ember filmes szakemberek, táncosok, statiszták, technikusok munkája és megélhetése került veszélybe,

nekik nincsenek megtakarításaik, napról-napra fizetik őket a produkciók.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!