nehéz idők

2020.05.27. 10:31

Chris Evans majdnem otthagyta Amerika Kapitány szerepét

Azt is elárulta, miért.

Avengers The Avengers 2012 Real Joss Whedon Chris Evans. Collection Christophel / RnB © Marvel Studios / Paramount Pictures

Forrás: Marvel Pictures/Collection Christophel/AFP

Fotó: Collection Christophel via AFP

Chris Evans a Fantasztikus négyes és több romantikus vígjáték után fogadta csak el Amerika Kapitány szerepét, bebiztosítva ezzel helyét Hollywood legjobbjai között.

Ez azonban nem ment könnyen. A sztár most bevallotta, hogy többször is megfordult a fejében, hogy visszalép a szereptől, ugyanis éppen a film körüli óriási felhajtás miatt erős szorongással küzdött – írja a Hirado.hu. A The Hollywood Reporternek nyilatkozó Evans szerint minden a 2007-es Ezüst utazóval kezdődött, mely nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket, ráadásul komoly filmek főszerepétől eset el egymás után.

“Senki sem látta a jó filmjeim” – viccelődött Chris, utalva például 2007-es mozijára, a Napfényre. Majd mindez oda vezetett, hogy 2010-ben már kisebb pánikrohamai voltak.

“Azt gondoltam, hogy nem biztos, hogy nekem való a színészkedés, hiszen nem vagyok olyan egészséges, amilyen lehetnék.”

Ezért is utasított vissza több felkérést, hiszen először kilenc filmre szólt a szerződés, ami aztán hatra csökkent.

Evanst végül Robert Downey Jr. és a Marvel igazgatója győzte meg, és azóta se bánta meg a dolgot. Kiderült, hogy erősebb, mint gondolta, és összességében 11 Marvel-mozi szereplője lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!