kis hős

2020.10.31. 22:50

Három éves kislány mentette meg az anyukája életét

Emma az otthonukban lett rosszul, kislánya azonban hősiesen viselkedett, ezzel megmentette az életét.

Forrás: Shutterstock

Egy három éves kislány is képes életet menteni – ez derült ki a brit Eva és édesanyja, Emma történetéből. A nő görcsrohamot kapva csuklott össze otthonukban, ahol rajta és a lányon kívül senki nem tartózkodott, és már egyre nehezebben vett levegőt, mikor befutott a segítség, Evának köszönhetően – írja a Metropol.

A BBC tette közzé reggeli műsorában azt a felvételt, amelyet a mentőszolgálat rögzített. Ebben azt hallani, hogy

Eva, miután megnyomta a vészhívó gombot, amellyel a mentőket tárcsázta fel, vékony hangon azt mondja, hogy az anyukája nagyon beteg, segítségre van szüksége, mert nem ébred fel, és a földön vonaglik.

A mentők rövid időn belül kiérkeztek a család otthonába, és segítettek az anyán.

Emma a műsorban elmesélte, hogy 9 éves kora óta szenved hasonló rohamokban, kislánya azonban még sosem látta ilyen állapotban, és nem is szokták hagyni neki, hogy a vészhívóval játsszon – most azonban ez mentette meg a nő életét. Azt is elmondta, hogy bár kezdetben Eva nagyon megijedt, mostanra már szinte el is felejtette a megrázkódtatást a hősies kislány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!