Ország-világ

2020.12.24. 19:24

72 milliárd forintot nyertek a lottón egy spanyol cég dolgozói karácsony előtt

Mintegy 200 millió eurót (72 milliárd forint) nyertek kedden az El Gordo (A kövér) nevű hagyományos spanyol karácsonyi lottón egy olyan autóipari cég dolgozói, amely a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került.

Forrás: Shutterstock

A Reus városa közelében működő Industrias Teixedó vállalat elnöke a spanyol közszolgálati televíziónak elmondta: véletlenszerűen választotta ki a 72897-es számsort, amelyet közösen játszottak meg a munkatársak, és amely végül főnyereményt ért.

Elmondása szerint a pénz a legjobbkor jött, mert

A járvány miatt a cég csökkentett munkaidőben, állami támogatással tudta csak továbbra is foglalkoztatni a 440 alkalmazottját,

akik közül most gyakorlatilag mindenki részesült a nyereményből.

A főnyeremény szelvényenként 400 ezer eurót jelent (145 millió forint), adózás után

328 ezer eurót (118 millió forint) kap kézhez egy-egy szelvény tulajdonosa

Az egészségügyi korlátozások a sorsolásra is hatással voltak: 1913 óta először közönség nélkül húzták ki a számokat a San Ildefonso általános iskola diákjai a Királyi Színházban (Teatro Real). A gyerekek csak a sorsolás idejére vehették le magukról a maszkot, mivel a számokat és a hozzájuk tartozó nyereményt is énekelve mondják be a húzás után.

Az állami szerencsejáték társaság (Selae) tájékoztatása szerint a karácsonyi lottó szelvényeiből 2,58 milliárd euró (935 milliárd forint) értékben vásároltak ebben az évben, ami 11 százalékkal kevesebb a tavalyinál.

A múlt évben még a 20 ezer euró (7,2 millió forint) feletti nyeremények után kellett adót fizetni, azonban ettől az évtől az adózási küszöböt felemelték 40 ezer euróra (14 millió forint).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!