megdöbbentő

2021.01.09. 21:35

Csecsemőgyilkos életfogytossal kavart a börtönőr, ő is mehet a sittre 

A nő azt állítja: eleinte csak információkat akart kicsikarni a rabból – később azonban kicsúsztak a kezéből az események.

Könnyek közt hallgatta a bíróság döntését az a volt fegyőrnő, akit három év börtönbüntetésre ítéltek csütörtökön, miután viszonyt folytatott egy kétszeres életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt rabbal – írja a Bors.

A Wight-szigeten élő és a helyi börtönben dolgozó 32 éves Lauren McIntyre – aki 11 hónapos ikrei és ötéves gyermeke mellől vonulhat a rácsok mögé – a bíróságon azzal védekezett: eleinte csak azért közeledett a felügyeletére bízott elítélthez, hogy információkat csaljon ki tőle, később azonban kicsúsztak az események a kezei közül. Ennek ellenére állította: épp azért tartotta meg a kétszeres gyilkos Andrew Roberts-szel folytatott sms-váltásait, hogy legyen bizonyítéka, ha valamit elkotyog a férfi.

Roberts-et még 2003-ban ítélték el, miután dél-walesi otthonukban megfojtotta barátnőjét, Louise L'Homme-ot, valamint nyolc hónapos kislányukat.

A férfi ezt követően kereket oldott. Öt nappal később fogták el. Kétszeres életfogytot kapott, azaz soha nem lehet már szabad ember.

A tárgyalás során nyilvánosságra hozták a rab és a fegyőrnő üzenetváltásait.

„A mai alkalom nagyon forró és rizikós volt, de szükségem van rád” – írta a férfi a börtönőrnőnek, aki a következő szavakkal válaszolt:

KI***TT RIZIKÓS VOLT. DE TETSZETT...

Kiderült: Roberts és McIntyre a nő exét is célba vette. Elhatározták, hogy Samuel Laidlert, aki szintén ugyanabban a fegyintézetben dolgozott, korruptnak állítják be, emellett a volt barátra féltékeny rab rá is támadt a férfira.

„Tedd, amit tenned kell” – írta a támadás előtt a nő a rabnak.

Noha Lauren McIntyre védőügyvédje igyekezett azzal érvelni, hogy védence rendkívül naiv volt, és Roberts szó szerint magába szippantotta, ez nem igazán hatotta meg a bíróságot, mondván: képzéséből adódóan pontosan az ilyen helyzeteket kellene minél hamarabb felismernie és elkerülnie.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik