Bulvár-celeb

2021.06.01. 15:30

Agy nélkül jött a világra a kisfiú, ma már gólt szeretne lőni egy stadionban

Noah Wall úgy jött a világra, hogy agyának csupán két százaléka fejlődött ki. Hihetetlen, de a kisfiú mára már felépült, és a legnagyobb vágya, hogy gólt lőhessen egy futballstadionban.

Forrás: Life.hu

Noah születésekor az orvosok csak perceket jósoltak a kisfiúnak, mivel úgy jött a világra, hogy az agyának mindössze két százaléka fejlődött ki. Mindemellett pedig nyitott gerinccel is született – írja a life.hu.

A szülőket arra kérték, hogy vetessék el a babájukat, hiszen úgy vélték, sem nekik, sem a bébinek nem lesz jó, ha így jön a világra. Michelle és Rob pedig már a koporsót is kiválasztották a magzatnak, amikor meggondolták magukat, és adtak egy esélyt kisfiuknak.

Noah pedig minden felülmúlt, amit az orvosok valaha jósoltak neki, ma ugyanis egy kilencéves, mosolygós kisfiú, akinek hatalmas vágyai vannak az életben.

Nem elérhetetlen álom, hogy egyszer focizzon is a beteg kisfiú
Fotó: life.hu

 

Bárhogyan is történhet ez, a szervezete megpróbálja helyrehozni a rendellenességet, és elkezdte visszanöveszteni a sérült agyat.

Noah mostanra már önállóan eszik, tud beszélni, érti, amit mondanak neki, és már a lábait is tudja mozgatni. Nemrég pedig a brit kisfiú egy ötórás műtéten is átesett, ugyanis nemcsak mozgatni szeretné a lábait, hanem gólt is szeretne lőni velük egy igazi futballstadionban.

Ehhez persze először az kell, hogy lábra tudjon állni, ezért az operáció során kiegyenesítették a lábait, amiket most lemezek tartanak, hogy jól forrjanak össze – írja a Wales Online.

„A műtét után nagyon fájt, de már jól vagyok, pedig a tűktől is nagyon félek”

– mondta a kisfiú az operáció után.

A műtét után azonban még nagyon sok munka vár Noah-ra, mivel a csontjai igen gyengék, így el is törnének, ha most rájuk állna, ezért több hónapnyi fizikoterápia szükséges az izmai megerősítéséhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!